Zenész cigányok libasorban

   Valamikor azt tartották, amelyik faluban cigányzenészek laknak, ott módos népek élnek, mert képesek még zenészeket is eltartani. A szeli cigányoknak volt hol muzsikálni, hiszen hét kocsma volt a faluban, mindamellett Alsószelibe és Taksonyra is eljártak.

   Az egyik ilyen szomszédolás alkalmával jól elmaradt Taksonyon az Árpád bandája. Jóval éjfél után vágtak neki a hazafelé útnak Alsórét felé, a ponvágli sínek mentén. Szép libasorban haladt a hat cigány a holdvilágos éjszakában.

   Elöl Árpád, a prím ás, utána a kontrás, majd a sípos, így mentek rangsor szerint, leghátul pedig a bőgős. Talán a sor volt hosszú, vagy a hagyományos félelmük volt nagyobb, mert olyan hangosan beszéltek, vitatkoztak egész úton, hogy a faluban már kilométerekről lehetett hallani a jövetelüket.

   A Gőnyere végi legények meghallották a cigányok hangos vitáját, már jól ismerték ezt a szokásukat, s azt is, mennyire félnek a szellemektől. Ezért nyomban kieszelték, megviccelik a hangosan vitatkozó cigányokat.

   Egy legény magára borított egy fehér lepedőt, kaszát a vállára, és kiállt a faluvégre az útra, melyen a cigányok jöttek.

   Árpád, a prímás már jó messziről észrevette a bajt. A holdvilágnál messzire látszott a fehér kaszás, de nem szólt senkinek. Kiállt a sorból vizelni, majd beállt a sor végére. A kontrásnak is jó szeme volt, ő is megérezte, itt valami baj lesz. Ezért észrevétlen leejtette a vonóját, majd nyomban felkiáltott:

   - Jaj, a vonóm elveszett. – és már indult is hátrafelé keresni. Amint megtalálta, ő is beállt a sor végére.

   A Sípost mindnyájan vakmerő embernek tartották, de a feléje közeledő halál láttán inába szállt a bátorsága. Nem szólt ő sem a reájuk leselkedő veszedelemről, hogy a halál kaszája úgy fénylik a holdfényben, mint egy lángoló kard, hanem fogta magát, lekuksolt a bokor mellé, mint akinek sürgős, és így nyöszörgött:

   Az a gulyás, úgy látszik, rossz helyre ment.

   Utána szó nélkül a sor végére állt. Igy ment ez végig, mindegyikük talált kifogást, hogy lekerüljön a sor elejéről, ahol a legnagyobb veszély fenyegetette.

   A bőgős még büszke is volt, hogy ő vezetheti a bandát. Eddig mindig ő volt a sereghajtó. Büszkesége azonban csak addig tartott, míg az út közepén a kaszával hadonászó halát észre nem vette. Nyomban sántítani kezdett, mint aki szögbe lépett.

   Jaj, valami kődarab ment a papucsomba – és félreállt kivenni azt.

   Így ismét a prímás került az élre. Látta, itt már a baj elől kitérni nem lehet, ezért azt tanácsolta a többieknek.

   Emberek, azt hiszem jobb, ha visszafordulnunk Taksonyra, reggelig még valamit kereshetünk is.

Danajka Lajos Mátyusföldi adomák című gyűjteményéből