Farkasd község legnagyobb, legszínvonalasabb rendezvénye a minden év októberében megrendezésre kerülő Őszi Vásár. Idén immár huszonötödik alkalommal sikerült falunknak megszervezni ezt a mindenki által kedvelt eseményt. Az évek során mindig bővült a programfelhozatal, és egyre inkább kezd hasonlítani a más községekben rendezett ún. falunapokhoz. Míg régebben csak a vásárlásé volt a főszerep, ma már rengeteg más program is várja a kilátogatókat, melyeken aktívan részt is vehetnek.
A vásárt hagyományosan a szombat reggeli felvonulás nyitja meg. Ekkor falunk polgármestere és a képviselők, ill. a szomszédos- és testvérfalvakból érkezett küldöttségek együtt vonulnak be mazsorettek kíséretében a vásár központjába, ahol a megnyitó beszédek és az alapiskolások műsora zajlik. Csatlakoznak hozzájuk a szüreti felvonulás résztvevői is, akik az IFI klub tagjai, valamint az alapiskola kilencedikes lányai.
Az IFI csapata már reggeltől lovaskocsin járja a falu utcáit, nótákat, népdalokat énekelve, és buzdítja a falu lakosságát, hogy jöjjenek a vásárba. Az otthon tartózkodó lakosok a házuk előtt várják, mikor gördül be az ő utcájukba a lovaskocsi. Néhányan borral is kedveskednek. A felvonulás a vásár központjában ér véget, innentől az alapiskola diákjaié a főszerep. Általában az alsótagozatosok lépnek fel népi összeállításokkal.
A délelőtt folyamán horgászverseny és halászléfőző-verseny is zajlik az Öreg Vág partján, a helyi Horgászegyesület szervezésében. Délután pedig (idén első alkalommal) sor került a helyi Önkéntes Tűzoltószervezet által rendezett Retro Tűzoltóversenyre, ahol a helyi csapaton kívül még négy község (köztük Polgárdi) képviseltette magát. Reméljük, ez a rendezvény is hagyományt teremt falunkban. A közösségi házban az egész hétvége alatt megtekinthető volt a nagybánhegyesi értéktár, Fuska Nikoletta fotói, Balogh Wood Lajos fából készült alkotásai, Horváth Brió Péter festményei és rajzai, valamint az alapiskola tanulóinak rajzkiállítása. A kiállítást Anda Dávid nyitotta meg énekkel és gitárjátékával.
Természetesen szombat estére is akadt program bőven. A borudvarban Dóka Zsuzsanna és Bősi Szabó László nótákat énekeltek, a nagyszínpadon pedig az On the Road együttes és a FREES zenekar lépett fel, az est sztárvendége pedig Peter Srámek volt. Az Ifi klub által a kultúrházban megrendezett Retro party is remekül sikerült, itt DJ Harrys szolgáltatta a talpalávalót. Hosszú idő után újra sztárvendéget is köszönthettünk, mégpedig az Animal Cannibalst. Reggelig tartott a mulatozás.
Vasárnap délelőtt ökumenikus istentisztelet és koszorúzás volt az I. és II. világháború áldozatainak emlékműveinél. Felléptek az alapiskola felső tagozatos tanulói is. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg, egész hétvégén ugrálóvár és bohóc szórakoztatta őket. Délután fellépett a EMINENT együttes, a vásárt pedig egy fergeteges Zoltán Erika koncert zárta.
Ezúton szeretném megköszönni az Ifisek igyekezetét, munkáját, és remélem, még nagyon-nagyon sok vásár megvalósításában tudunk segíteni.
Bódi Vivien,
az IFI klub elnöke