A Csemadok Vízkeleti Alapszervezete október 11-12-én hatodik alkalommal rendezte meg a HARMÓNIA NÉPZENEI TALÁLKOZÓT, mely ebben az évben kísérő rendezvényekkel is bővült. Gondoltunk a gyerekekre és a családokra is, mely új színt és tartalmat adott a rendezvénynek.
Pénteken, október 11-én délelőtt Gál Tamás színművész – Petőfi Sándor: A helység kalapácsa – című vígeposzát adta elő a gyerekeknek. Előadásán a kicsik nagyon jól szórakoztak. Szombaton, október 12-én délelőtt a gyermekek és a felnőttek részére – Családi kézműves foglalkozást – szerveztünk, melyet az alsószeli Szomolai házaspár vezetett. A résztvevők az ősz ajándékaiból – kukorica, gesztenye, dió, csipkebogyó, makk, berkenye – csodálatos asztali díszeket készítettek.
Szombaton délután került sor a gálaműsorra, a VI.HARMÓNIA NÉPZENEI TALÁLKOZÓRA, melyen három tájegység: Zoboralja, Csallóköz és Mátyusföld folklórcsoportjai léptek fel, hogy bemutassák tájegységük gazdag népi kultúráját, mely olyan színes, mint egy vadvirágcsokor. Van benne pipacs, szarkaláb, margaréta, búzavirág – ősi és eredeti.
A találkozót jelenlétével megtisztelte Mézes Rudolf, a Csemadok Országos Tanácsának alelnöke, Berényi József, az MKP országos elnöke, Suba Anna, A Csemadok Területi Választmányának tagja, Csady Zsuzsanna, Feketenyék polgármestere, valamint Nagy Pál, községünk polgármestere és Papp László alpolgármester.
A gálaműsor Bognár Hajnalka, vízkeleti szólóénekes fellépésével kezdődött, aki három virágéneket adott elő Kodály Zoltán gyűjtéséből. Őt követően a hazai HARMÓNIA női éneklőcsoport mátyusföldi népdalokat énekelt, melyeket a nemrég elhunyt Ág Tibor környékünkön gyűjtött. A csoport vezetője Óvári Mária. A találkozó következő fellépője a zsérei ZSIBRICE HAGYOMÁNYŐRZŐ CSOPORT volt, mely gyönyörű népviseletben játszotta el, mutatta be a híres Zsérei lakodalmast. Ezzel műsorral a csoport Strasburgban, az Európai Parlamentben is fellépett. A Zsibrice előadását a közönség nagy tetszéssel fogadta, és vastapssal jutalmazta. A csoport vezetője Bencz Ilona. Őket a diószegi DIÓHÉJ citerazenekar fellépése követte Vígh Sándor vezetésével. A citerások mátyusföldi és szatmári népdalokat adtak elő. Majd a nemeskosúti BERKENYE NÉPTÁNCEGYÜTTES mutatkozott be. Előadásukban mezőségi és garamszegi táncokat láthattunk. Vezetőjük, koreográfusuk Botló Péter. A találkozó utolsó fellépő csoportja a dunaszerdahelyi CSALLÓKÖZI NÉPTÁNCEGYÜTTES felnőtt- és gyermekcsoportja volt. Színes és változatos műsorukkal jelképesen körbetáncolták a Kárpát-medencét. Előadásukban Galga menti, lőrincrévei, zempléni, csallóközi, gömöri és moldvai táncokat láttunk. Vezetőjük Brandl Ferenc koreográfus. A csoportok fellépése nagy közönségsikert aratott.
A népzenei találkozón megtörtént a csoda. Röpke két órára megfordítottuk az idő kerekét, s a nézők időutazáson vehettek részt.
A fellépő csoportoknak a Csemadok helyi alapszervezete emléklappal, az önkormányzat pedig ajándékcsomaggal köszönte meg a találkozón való részvételt.
A szervezők frissítővel és vacsorával kedveskedtek a vendégeknek. Utána a fellépő csoportok tagjai és a közönség közös szórakozása következett, nagy beszélgetések, s természetesen közös éneklés, melynek kapcsán új barátságok szövődtek. Tartalmas és színvonalas volt a népzenei találkozó, s a célját mindenképp elérte. Mert Kodály Zoltán szerint: - A zene, a tánc szent hivatása az, hogy eloltsa a gyűlölködést, lecsillapítsa a szenvedélyeket, s meleg közelségbe hozza egymáshoz a szíveket – S ez a szép gondolat a találkozón beigazolódott. Az emberi szívek valóban közelebb kerültek egymáshoz, mert csillogó könnyes szemmel, baráti kézfogással és viszontlátással búcsúztunk el egymástól.
Pék Éva, Vízkelet