Az őszi fociidény befejeztével Vezekény csapata a nyolcadik helyen végzett a tabellán. Ez az eredmény a tavalyi eredményhez képest már sikernek könyvelhető el. Akkor ugyanis az utolsó helyen zárták a fociidényt.
A jelenlegi csapatot nagy részben fiatal labdarúgók alkotják. A játékosok többsége az idén debütált a felnőtt csapatban, ők az elmúlt idényben még az ificsapatot erősítették. A nyár folyamán viszont a klub vezetősége úgy döntött, hogy megszünteti az ifjúsági csapatot, mert bár a csapat jól szerepelt, a felnőtt együttes szűkeben volt a játékosoknak. Az ,, A’’ csapat így megfiatalodott. Kezdetben egyáltalán nem sikerült pontokat szerezniük, de az idő előrehaladtával egyre inkább megnőtt a játékosok önbizalma, és a sok kemény edzés meghozta az eredményt. Az utolsó három mérkőzésen nem találtak legyőzőre. Két meccset hazai pályán játszottak, összesen 14 alkalommal találtak az ellenfél kapujába, Hosté csapata ellen pedig 3:3-as döntetlent értek el idegenben.
Meglehet, a várva várt siker nem jön majd azonnal, de talán bizakodhatnak a vezekényi drukkerek. Üröm az örömben, hogy bár a felnőtt csapat jövője néhány évig a fiatal játékosoknak köszönhetően biztosítottnak látszik, az utánpótlás aggasztó helyzetben van. Ificsapat ugyanis nincs. A diákcsapat is játékoshiánnyal küzd, a mérkőzésekre átlagban csak nyolc-kilenc focista gyűlik össze.