Az 1972-től citerázó Vankó Ferenc az 1977-től dolgozó peredi gyermek-, majd évekkel később, az 1981-ben alakult Csillag citerazenekar alapítója és vezetője volt. Saját gyermekeit és a citerajáték iránt érdeklődőket is mindig szívesen tanította citerázni. Fia, ifj. Vankó Ferenc a citerazenekar tagjaként és szólistaként is sikeresen szerepelt számos helyi és országos rendezvényen.
A Csillag zenekar 1990-ben felbomlott, de a helyi értékek és hagyományok ápolását Vankó Ferenc továbbra is fontosnak tartotta, így a 2000-es évek elején Pered község kulturális rendezvényein szólóciterásként szerepelt. Több mint tíz év kihagyás után a citerázás újrakezdése nem volt könnyű, de a lelkesedés akkorára nőtt, hogy 2008-ben újraalapították Pereden a Csillag citerazenekart. A régi citerások vezetője két évig id. Vankó Ferenc volt, majd 2009-ben átadta a stafétát fiának. A Csillag citerazenekar az évek során a Tavaszi szél vizet áraszt és a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedőkön ezüst és arany minősítést ért el. Tevékenységüket Pered Község Önkormányzata, a Csemadok Peredi Alapszervezete és a Pered Polgári Társulás támogatja.
Vankó Ferenc repertoárját elsősorban saját falujának népzenéje - mátyusföldi népdalok, katonadalok, bordalok alkotják. Citerásként szakmai találkozókon és citeratáborokban is rendszeresen részt vett. Szólóciterásként a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedő 2015 - ös évfolyamán aranysávos minősítést kapott a szakmai zsűritől. A nyomós technikájú citerázásról fokozatosan tért át az új technikára, amely áttérés jellemző muzsikájára, s ebben a magyar nyelvterületen egyedülálló.
Vankó Ferenc egész élete folyamán fontosnak tartotta továbbadni a citerajáték hagyományait a fiatalok számára, így nemcsak saját közössége kultúrájának és hagyományainak kiváló ismerője, hanem annak tudatos továbbörökítője is. Citeraoktató tevékenysége során a falu fiataljainak, saját gyermekeivel és unokáival is megtanította a hangszer használatát, élete során folyamatosan hozzájárult ahhoz, hogy a citeramuzsika felzengett Pered község kulturális műsoraiban. Az eltelt évtizedek alatt több környékbeli kezdő citeraegyüttes munkáját is önzetlenül segítette.
Az SZMMI Népzenei Adattárában több tőle rögzített gyűjtés találhatunk. Legutóbbi felvételét a - http://csemadok.sk/videotar/vanko-ferenc-citerazik - (37:02 perc) honlapon.