Az idei három választás (megyei, EU-parlamenti, helyhatósági) közül a harmadik, a november 15-re kihirdetett helyi önkormányzati választások jelentőségét érzékeli közvetlenül a választópolgár.
Mindennapi életét befolyásoló döntések meghozóit választja meg az elkövetkező négy esztendőre, tehát nem mindegy, milyen szakmai és erkölcsi szintén lévő, közösségéért cselekedni képes és akaró személyre, személyekre adja voksát egy-egy település önkormányzatát választva.
A helyi önkormányzatban dőlnek el a település jelenét és jövőjét meghatározó dolgok: a település gazdálkodásának, fejlesztésének prioritásai, a közélet, a kulturális és sportélet támogatásának módjai, az iskolák és egyéb közintézmények tevékenységének finanszírozása, de az adott település népességi mutatóinak alakulása és alakítása is.
A következő hetek a pártlisták összeállításáról, a támogatói szavazatok begyűjtéséről szólnak majd. Olyan programok kidolgozásáról és megismertetéséről, amelyek egy-egy település működésének folyamatosságát biztosítják, az elkövetkező évek, évtizedek fejlesztését irányozzák elő.
Tapasztalat, hogy ezeken a választásokon elsősorban a személyiségek mérettetnek meg. A megbecsült, eddigi munkájával bizalmat kiérdemelt polgárok bevonása a helyi közéletbe a pártok feladata. Vegyes lakosságú vidékünkön különösen fontos, hogy az élet minden terén közösségünkhöz tartozó polgármester és képviselők legyenek az önkormányzatokban. Egy jó vezetői képességekkel rendelkező, erkölcsi tartással bíró, közösségéhez hű polgármester évtizedekre meghatározhatja a település gazdasági- kulturális irányultságát. A bíróra felnéznek, tisztelik, példát mutat, követik. Régi megállapítások ezek, de igazak!
A helyhatósági választásokon a minőségnek kell előtérbe kerülnie. A pártoskodás, a megosztás, az átgondolatlan jelöltállítás legtöbbször más malmokra hajtja a vizet, soha nem szolgálja a mi érdekeinket. Fontosabb ennél, hogy átgondolva az esélyeket, a megfelelő személyeket kiválasztva, ésszerű meggyőzéssel népszerűsítsük azt átgondolt programot. Nagy ígéretek nélkül, a valóság talaján maradva, együtt, nem megosztva.
Szabó Frigyes