A Vágfarkasdi Református Egyházközség Isten iránti hálával tekint vissza az elmúlt hónapokra. Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a közösség: felújította gyülekezeti termét, rendszeresen nagyszabású takarítási munkálatokkal szépítgette temploma környékét, amelyek minden alkalommal szeretetvendégséggel és jó hangulatú társalgással végződtek, sőt bakonyszentkirályi barátaikat is meghívták egy kedves kis „összeborulásra”. A nyár legemlékezetesebb alkalma azonban ismét a napközis gyermektábor volt, amely páratlan összefogásnak köszönhetően – immár harmadízben – sok szép élményt szerzett naponta csaknem 130 gyermeknek.
A nagy aktivitás azonban az új tanév küszöbén sem lankadt. A tanévnyitó istentiszteletet követően az egyházközség presbitériuma egy olyan alkalom megvalósítását tűzte ki célul, amelyre még nem volt példa a közösség múltjában. Gyülekezeti délutánt rendezett, amelynek elsődleges feladata az volt, hogy testvéri közösségbe kovácsolja össze a gyülekezet különféle korcsoportjait. Ezt a nyárbúcsúztató alkalmat gondos szervezői munka és sok imádság előzött meg, mert bizony a meteorológusok előrejelzése nem igen jósolt derűs időt a kiszemelt napra. A Mindenható azonban nagyon kegyes volt hozzánk, mert minden tervezett programunkat meg tudtunk valósítani, és számottevő esőzések nem zavarták meg a rendezvényünket. A gyülekezeti napunkra magyarországi testvéreink népes csapatát is meghívtuk, így próbáltuk viszonozni őrszentmiklósi barátainknak azt a szíves vendéglátást, amelyben ez év áprilisában, Őrbottyánban részesítettek bennünket. Gyülekezeti napunkon nagytiszteletű Szabó Gábor Ferenc őrszentmiklósi református lelkipásztor hirdette az Igét, gyülekezetének tagjai pedig megható műsorral szolgáltak. Az istentiszteletet követően szabadtéri programokra került sor, melyek igyekeztek vidám és kellemes időtöltést biztosítani a különféle korcsoportoknak. Míg a legkisebbek ugráló váraztak vagy éppen csúszdáztak, addig a fiatalok focitornán vehettek részt, az idősebb korosztály pedig a templomkertben felállított hatalmas sátor alatt magyar nótákat és lelki énekeket hallgathatott Kamocsai Gál László nótaénekes és Erdélyi Tímea ógyalla-bagotai lelkésznő előadásában. A rendezvényről az ínyencségek sem maradtak el, hiszen két katlanban főtt az ízletes gulyás, nem hiányzott a hideg csapolt sör és a jó borocska sem, de rengeteg finom süteménnyel is kedveskedtek asszonytestvéreink. Úgy gondolom, hogy ez a közösen eltöltött délután szép tanújelét adta annak, hogy református közösségünk él, ápolja ősi hagyományait, tagjai szeretik egymást, és hálásan tudnak élni az Istentől kapott élet tiszta örömeivel. Abban a reményben, hogy egy felejthetetlen alkalommal sok embernek sikerült örömöt szereznünk és egy állandósuló rendezvénynek hagyományt teremtenünk, kísérje Isten gazdag áldása mindazokat, akik gyülekezeti napunk megszervezésében és megvalósításában tevékeny szolgálatot vállaltak!
SOLI DEO GLORIA!
Erdélyi Pál, vágfarkasdi református lelkipásztor