A közéleti szerepet, közössége érdekében felelősséget vállaló személytől bizonyos idő elteltével meg szokták kérdezni, hogyan érzi magát új munkakörében, mindeddig mit sikerült vállalásaiból megvalósítani, milyen gondjai és tervei vannak.
A közösségi munkában van tapasztalatom, több társadalmi szervezet vezetőségében dolgoztam és dolgozom jelenleg is. Elmondhatom, hogy a községi hivatal alkalmazottai szakmailag és emberileg is jó kollektívát alkotnak. Tapasztalatuk, tudásuk, igyekezetük nagyon nagy segítség. A polgármesteri munka elkezdése nem okozott gondot.
A képviselőtestületről is pozitív véleménnyel vagyok. Valamennyien a falu ügyeit szeretnék jó útra terelni, a gondokra megoldásokat találni. Igyekezetükre, tudásukra, jó döntéseikre nagy szüksége van községünknek.
Az eltelt félév eredményei közül az iskolai felújításokat említem elsőként. A gyerekek már új padokban tanulhatnak, kamerarendszer ügyeli a biztonságot, az ablakok új rolókat, a fűtőház új gázkazánt kapott. Felújítottuk az iskolaépület villanyhálózatát, tetőszerkezetét, villámhárító rendszerét. A magyar iskola 15 új notebookot is kapott.
A felújított régi óvodában a berendezések, kellékek megvételével fitness központot alakítottunk ki. Várjuk az érdeklődőket.
A falunapot ebben az évben augusztus 8-én rendezik. Polgármesterként először irányítja az előkészületeket.
Hagyományosan augusztus 20. a Vágai Falunap időpontja, ám most ez kissé előrehozódott, augusztus 8-én rendezzük a falu főterén, tehát nem a focipályán, ahogy eddig megszokott volt. Az időpont a zenekar miatt, a helyszín pedig abból a meggondolásból változott, mert a rendezvényt ezzel is otthonosabbá, közelivé, családiassá szeretnénk tenni. A nap nagy eseménye a felújított hősök szobrának újraszentelése, koszorúzása lesz. Lakosainkat és vendégeinket ezután a kultúrműsorra várjuk. /részletesen program a lap alján/
Ön hogyan látja Vága jövőjét? Nemcsak a gazdasági, anyagi fejlődés vonatkozásában, hanem a település kulturális-történelmi hagyományainak őrzése és továbbadása, valamint a faluközösség erősödése terén.
A képviselőtestület igyekezete, valamint a faluban tevékeny munkát végző közösségek – a vadászok, tűzoltók, szülői szövetségek szervezetei, a Vöröskereszt, a Csemadok – munkájának ismeretében bízok abban, hogy Vága község még sokáig megmarad annak a településnek, amellyé az elődök az elmúlt századok alatt formálták. Igyekvő, dolgos polgárokkal, sikeres vállalkozásokkal, a régiek hagyományai, erkölcse, értékrendje szerint élő faluközösséggel. Megmaradásunk példájaként itt, az északi nyelvhatáron.
-szf-

