Tósnyárasdiak után Baranyában

   Az 1946 februárjában aláírt csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezményt követően Tósnyárasdon is elkészült a 181 nevet tartalmazó jegyzék, akik többsége megkapta a fehérlapot, és 1947. június 4-én el kellett hagyniuk szülőfalujukat.

   A tósnyárasdiak a mai Baranya megye egy-egy településére: Kisvaszarra, Felsőmindszentre (mai Mindszentgodisára), Tékesre, Dombóvárra kerültek. A családok többsége Dombóvári vasútállomáson tudta meg, hogy az új hazájuk, Felsőmindszent lesz, ahonnan kitelepítették a korábban ott élt sváb lakosság többségét. Így került 67 évvel ezelőtt, a mai Baranya megyei faluba 16 tósnyárasdi család 82 tagja. Köztük olyan családok mint a Szilvási,Varga, Adamkó, Misik, Horváth,Szarka, Almási családok.

   Az ő családjaikat kerestük 2013. október 26-30. között, amikor Megyeri Vilmos polgármester úr meghívására-fogadására, Szilvási Zoltán és felesége társaságában meglátogattuk a Baranya megyei kisfalut,a mai Mindszentgodisát,valamint  Vásárosdombó, Dombovár és Kaposszekcső településeket.

   A tragikus történelmi korszakot átélt időszaknak ma már sajnos kevés élő résztvevőjével találkozhattunk. Közéjük tartozik a ma 81 éves Bézsenyi Gyuláné, Lujza néni (szül. Szarka Lujza),a kitelepítés időszakában két éves Lőrincz Józsefné Szarka Éva,aki a mai napig őrzi a család e korszakra vonatkozó összes fontosabb okiratát,a nyolcvanadik életévét betöltötte már Szarka Alajos bácsi, csakúgy mint Varga Zsuzsa néni (Görcs Pálné) vagy a Dombóváron lakó, özv. Kleschné, Meggyes Ottilia néni. Fischliné Varga Ilike bár már Magyarországon született, de megőrizte családja által elhozott, 1928-ban készült tósnyárasdi ostyasütőt.

   Mindannyian bár gyermekként élték meg a hontalanság éveit, de könnyekkel a szemükben idézték fel a családjukban elmesélt kegyetlen időszakot. A legtöbb családban sokáig élt az a tévhit, hogy ez egy átmeneti időszak, ami után ismét véglegesen hazatérhetnek. Ezért sokáig a családfők nem engedték meg, hogy a magukkal hozott tárgyak egy részét kicsomagolják. A valóság azonban kegyetlen volt. Nem, hogy visszaköltözni nem lehetett, közel egy évtizedig arra sem volt lehetőség, hogy meglátogassák a szülőfaluban maradt rokonaikat.

   Látogatásunk fő célja volt, hogy összegyűjtsem az idővel bár megszépült, elhalványult emlékeket. Nagy örömömre ugyanis Tósnyárasd és Mindszentgodisa polgármestere, fontosnak tartja, hogy történelmi kor eseményeit megőrizzük a jövő nemzedékei számára. Támogatják egy közös kiadvány megjelentetését, amely tartalmazná a két település közel öt évtizedes baráti kapcsolatának történetét is, amely egyedülálló a régiónkban.

   A hatvanas évek elején kezdték a szétszakított családok tagjai látogatni egymást. Ennek különböző formái alakultak ki. Az egyéni családlátogatásokat sokszor nehezen tudtak megszervezni. Ezért örömmel fogadták azt a kezdeményezést, a hatvanas évek közepén, amikor Tósnyárasd és Mintszentgodisa sport egyesületei vették fel egymással a kapcsolatot. A két fél felváltva biztosította a találkozók megszervezését, amibe mindkét falu lakói bekapcsolódtak, 1989 után az önkormányzatok is.

   Látogatásunk lehetőséget adott arra is, hogy ma már 48 éves baráti kapcsolat mindszentgodisai elindítóival, e kapcsolatok ápolóival is találkozzunk. Közéjük tartozott: Görcs Pali bácsi, akit  gyermekként Jóka községből telepítették ki, Nagy Jenő a mindszentgodisai labdarúgó csapat mai napig elkötelezett híve, valamint Zákányi József. Mindhárman hosszan beszéltek a több évtizedes időszak alatt átélt emlékeikről. A tósnyárasdiak vendégszeretetéről, közösen átélt sok-sok emlékről.

   Ez alatt tudatosult bennem, hogy a két település baráti kapcsolata nem véletlenül élte át az elmúlt 48 év minden ellentmondását, különböző politikai törekvéseket, amelyek arra irányultak, hogy 1947 után kialakult viszonyok alapján elszigetelődjenek egymástól a Duna két oldalán élő családok.

   Az öt nap alatt módunkban állt találkozni a mindszentgodisai német kisebbség képviselőjével, Nidermayer Józsefné Amál nénivel, aki a korra vonatkozó fontos dokumentumokat biztosított számomra. Megerősítette, amit az egykori tósnyárasdiak is elmondtak, hogy a faluban maradt sváb lakosság és az idetelepített felvidékiek „sorstársaknak” fogadták el egymást.

Varga László, helytörténész