Gyönyörű, napsütéses vasárnapra ébredtünk október 16-án. Mintha az égiek is tudták volna, hogy a farkasdi nyugdíjasok ünnepelni készülődnek.
Október az idősek hónapja. Szerte az országban a fiatalabb korosztály megemlékezik az idősekről, nyugdíjasokról, öregekről, a legújabb elnevezés szerint a - szépkorúakról.
Mindegy, hogyan nevezzük őket, az a fontos, hogy megkapják a méltó tiszteletet. Az idős ember nagy tudással, tapasztalattal rendelkezik, melynek átadásával segíti a jelent, de nélküle a jövő is szegényebb.
Az ünnepség október 6-án, vasárnap délután két órakor kezdődött a helyi kultúrházban. A nyugdíjasklub tagjai 120 vendégre terítettek, ugyanis ennyi a bejegyzett farkasdi nyugdíjas.
Juhász Mária, a klub elnöke üdvözölte az ünnepelteket, vendégeket: Iván Gyula polgármestert, Janka Zajacovát, a szlovák alapiskola igazgatóhelyettesét, és Keresztesi Ildikót, a magyar alapiskola igazgatónőjét.
Az ünnepi beszédek után az alapiskolák tanulói szép, megható műsorral köszöntötték a nyugdíjasokat. Ezután következett az uzsonna, melyet a községi hivatal szakácsnői készítettek, és a helyi IFI klub tagjai szolgáltak fel, ezzel kedveskedve az időseknek. Az ünnepség záróműsoraként Szabó Ferenc és Mónosi Erzsébet (szintén nyugdíjasok) zenéltek és énekeltek, - ők biztosították a talpalávalót.
Emlékezetes, szép délutánban volt részük nyugdíjaskorú polgártársainknak.
Bízunk benne, hogy ez a szép találkozó a jövőben is megrendezésre kerül, és azok is eljönnek, akiknek az idén ez nem sikerült.
Juhász Mária