Takács Zsigmond, honvéd (1921-2012)

Részlet a márciusban elhunyt, 91 esztendőt megélt zsigárdi Takács Zsigmond visszaemlékezéseiből. Lejegyezte Iván István.

   Takács Zsigmond testvérbátyja Károly (Kari) már a Don-kanyari védelmi állásokat építette falubeli bajtársaival. Ő, 1942. Október 1-én vonult be az esztergomi utász-századhoz. A kiképzés után Budaörsre vezénylik, ahol a híradós tanfolyamot kitűnő eredménnyel végzi el. Őrvezetővé előléptetve még az anyaországi alakulatoknál szolgál.
A vele egyidős Tóth László is ide kapja a behívót, majd ő is a híradósokhoz kerül.

   Egy viszonylag nyugodt időszak után Magyarország sorsa 1944 áprilisától drámaira fordult. Ezidőtől az angol-amerikai légierő gyakorta bombázza Budapest és más nagyobb városok ipartelepeit, vasutait és a lakónegyedeket is. Ifjú honvédeink bajtársaikkal a fővárost ért légitámadások sebesültjeit, túlélőit mentik a romok alól. A visszavonuló magyar katonák német alakulatokba beosztva részt vesznek Budapest védelmében 1944 decemberében és 1945 januárjában és februárjában. Ezeknek a harcoknak átszenvedői a mi falubeli honvédeink is. 1944 karácsonya gyászos emlékként maradt meg a főváros lakosaiban és a várost védők tudatában. A katonáknak kiosztott szeretet – csomagot a futó árkokban kellett hagyni, az egyre fokozódó cselekmények miatt. December 24- én, délelőtt, az emberek vásárolnak és készülnek az ünnepekre. Nem sokkal később a Budakeszi felöl begördülő orosz páncélosok jelezték, hogy a főváros körül bezárul az ostromgyűrű. Budapestet a német-magyar csapatok mintegy hetvenezres létszámmal tartották. 1945. február 12-ig, a királyi Vár feladásáig védték.  Zsiga bácsi a kőbánya környéki harcokban 1945. Január 3-án aknaszilánk okozta sebesüléssel a Rókus kórházba került.

   Miután az orosz csapatok elfoglalták Pestet, a kórházat ki kellet üríteni. Az ő utasításukra a járni bíró sebesülteket gyalogmenetben indították Ceglédig. Ezeket a fogoly magyar katonákat bevagonírozva a romániai Focsani táborában szállították. E gyűjtőhelyről a hadifoglyok útja szovjet munkatáborokba vezetett. Az ő elmondása szerint 5000 sorstársával együtt érkezett meg a donbaszi szénvidéken felállított lágerekbe. Akik elegendő erőnléti állapotba voltak, azok keserves körülmények között közel 900 m- es mélységben három műszakban fejtették a szenet. A hosszú hadifogság az ő számára 1948 november közepén fejeződött be. Abból a lágerből körülbelül 2200 személy térhetett haza. Ekkor szabadult a fogságból falubeli jó barátja Tóth László is, akivel 1942-ben együtt vonult be a magyar honvédség állományába.

   A szülőfaluba hazatért fiaink egy új társadalom polgáraivá váltak. A Felvidék déli része ismét Csehszlovákiához került. Zsiga bácsi hálás szívvel vallotta, hogy mindvégig oltalmazója volt a Mindenható Isten, aki őt halálos veszedelmekből kiemelte. „Most, hogy visszaadott szeretteimnek, hiszem, hogy új feladatokra őrzött meg engem!” Az 1948 karácsonyán tett fogadalma alapján mint dalárdatag énekléssel akarja dicsérni az Urat élete minden idejében. Fogadalma beteljesedett, hiszen kellemes színezetű hangja zengett, szárnyalt templomban és temetőben évtizedeken át.