Székelyek a Vág mentén

   Jakab Elek, jeles székely történész az 1890-es években végigjárta azokat a helyeket, ahol a középkor folyamán székelyek, vagy velük rokonságban élő hun törzsek laktak. Útja során északon, a Vág- és a Morva-folyó völgyében is kutatott a középkori harcos székelyek utódai után.  A magyar kutatónak nehéz dolga volt, hiszen a 19. század végére a térségben leginkább tótok éltek, kevés magyar és német tarkította a tájat. Néhány község templomának anyakönyvéből, illetve régi adománylevelekből azonban előkerültek a székelyekre utaló nevek.  Anonymus adatai: A székelyek valószínűleg csak Árpád bejövetel után kerültek az északi határvidékre, hiszen Anonymus még úgy tudta a korabeli hagyományokból, hogy honfoglaló őseink a magyar birodalom határát a Vág és Morva vizénél állapították meg, ahová földvárakat és más erődítéseket emeltek és annak őrzésére besenyőket rendeltek. A régi forrás igazát egyéb, korabeli okleveles emlékek is igazolják. Viszont a középkori nyugati harcok során Attila utódainak szükségük volt egyéb segítségre, ezért sokszor a székelyeket kérték meg, hogy harcoljanak a nyugati népek ellen. A 12. század közepétől, II. Gézától kezdve. IV. Kun László királyig, jó másfél évszázadon át folyó határmenti csetepatékban sokszor vettek részt a Kárpátok keleti felének félelmetes íjászai. 1146-ban II. Gézát, 1233-ban II. Andrást segítették győzelemre. Ottokár cseh király 1260-ban panaszolta a pápához írt levelében, hogy IV. Béla király ellenfele, székelyeket és más pogány népeket, és valószínűleg a kereszténységre még akkor át nem tért kunokat vitt ellene harcba.

Béla telepítése

   A tatárjárás után IV. Béla az ország nyugati határain a tatárjárás után pusztán maradt várak, faluk és helységek benépesítése, s a királyi várvédelem gyarapítása végett belső Székelyföldről hívott székelyeket. Nem kizárt, hogy a térségben már kis számban élhettek rokonaik, akik a fenti harcok után telepedtek meg a harcok színhelyén. A székelyek új otthonukba is az erdélyihez hasonló katonai szervezetet létesítettek. Felettük a király által kinevezett székely ispán állt. Sajnos, a legészakabbra szakadt székely településekről csak néhány feljegyzés maradt. Jakab Elek szerint a területen a vár-rendszer megszűnése s az Árpád-ház kihalása utáni trónviszályok válságos harcok a székely telepeket is eltemették. "Azt, hogy az Őrtelepekből többet s nagyobb bizonyossággal nem ismerünk, hogy szervezetüket és régi alakjukat, a Vág-völgyi székely ispán jogkörét nem tudjuk, a hatósága alatt volt fegyveres nép számát illető adatok elpusztultak, s az ott király nemeseiként katonáskodott székelység legtöbb helyen csak mint sejtelem él, egyedül Vágán maradt fenn rá ismerhetőleg, sajnálhatjuk, nyomozhatjuk tovább is. de most világosságra deríteni nem tudjuk." - vetette papírra gondolatát a székely tudós.

Halvány nyomok

   A 19. század végén a Vág-menti Szentjánoson és Szekulán a nép között még élt egy monda, miszerint Erdélyből a Kárpátok északi vidéke felé egy székely őrvonal húzódott, annak Sátoraljaújhelynél volt egyik központja, a végső két pont Magyarország nyugati részében Boleráz állt meg, az akkori Bélafalva és Székelyfalu közelében, közel a Morva folyóhoz. Ezeken a peremvidékeken Jakab még magyar-gyanús neveket fedezett fel. Tanulmányában a következő feljegyzést olvashatjuk: "Vágán csekély kivétellel a székelyek között- főleg
Háromszéken - ma is fennlevő régi magyar családnevekkel van telve az anyakönyv, ilyenek: Forró, Torma, Kemény, Horváth, Apponyi. Palkó. Balázs, Magarnik, Czakó, Farkas, továbbá: a Lakatos, Bakó. Mohai, Nagy, Simkó, Puskás, Józsa. Molnár. Sebők. Kovács. Fertős. Havas,
Bossányi, Lovas, Tar, Gáspár, Kiss, Józsa, Göcsi. Módi." Jakab Elek ezeken a helyeken már nem talált olyan élő hagyományt, mely a régi székely telepesek emlékét őrizte volna. Csupán az ott élő emberek arca és testalkata emlékeztette őt a székelyföldiekre.

(forrás: http://szek-helyek.ro/kultura/toertenelem/4266-cimlap-szekelyek-a-vag-menten)

Farkas Róbert, Vága