Száraz Pál: Kilométerkő

   A nagykéri születésű, s jelenleg immár több mint 35 éve Nagyfödémesen élő és alkotó Száraz Pál első novelláskötete Kilométerkő címmel jelent meg a Gyurcsó István Alapítvány gondozásában. A kötet huszonnégy írást - novellát, mikro novellát tartalmaz.

   Pénzes István, a közelmúltban elhunyt tanár, a szerző régi alkotótársa így mutatta be a kötetet: „Az esztétikus külsővel, a hátsó borítón a szerző portréjával és tömör életrajzával forgalmazott könyvet ajánlatos felütni, beleolvasni, s a leírtakon elrévedezni… Igen, eltűnődni hétköznapjaink ellentmondásain, elrévedezni az apró győzelmek és fájó csalódások embert, lelket szilárdító, jellemet formáló, állandóan változó én-világunk alakulásán… Száraz Pál elbeszélései tömörek. A novellaírás klasszikus forgatókönyve szerint az élet egy-egy pillanatát ragadják meg, feszültséggel telik, konfliktusba torkollnak, s az írások vége, mint a mérgesen becsapott ajtó váratlan fordulattal (befejezetlen, ki nem fejtett epizóddal) zárulnak.” Ezekhez a gondolatokhoz nyugodt szívvel hozzátehetjük, hogy az olvasó fantáziájára bízza, hogy olvasson a sorok között, esetleg ő maga fejezze be a történetet.

   A kötetet a nagyfödémesi születésű Botlík Aladár, festőművész alkotásai díszítik, elválasztva egymástól a könyv három ciklusát (Kilométerkő, A torony, A pók).

   Az olvasmányos, szép kivitelezésű elbeszélés kötet minden esetre arra buzdít mindenkit, hogy legalább ilyenkor, az ünnepek alatt vegyen kezébe egy-egy könyvet, s a szépen feldíszített fenyőfa mellett merüljön el a szavak csodálatos világában.

Ízelítőül álljon itt egy írás a kötetből, mellyel maga a szerző értő olvasásra buzdítja mindenkori olvasóját.

O l v a s n i

   Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol! Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet, de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után. Előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokat, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előre haladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Úgy olvasni mindig, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet benyújtott celládba a porkoláb. Életre, halára olvasni, mert az a legnagyobb, az emberi ajándék.

Gondold el, az árva űrben csak mi emberek vagyunk.

(Dunaszerdahely, 1999)