Száraz Pál: Beszélő fények

   „Az alapiskolát Nagykéren végeztem. 1969-ben Losoncra kerültem, a Losonci Építőipari középiskolába. Abban az időben kezdtem el írogatni. Tagja voltam a Kármán József irodalmi és művészeti körnek. Barátaimnak tudhattam Ferencz Ferdinánd, Lóska Lajos, Sólyom Laci bácsi, Szabó Gyula festőbűvész urakat, akik már sajnos nem élnek, de ma is tisztelettel és hálával gondolok rájuk. Ardamica Ferenc író barátomnak még ma is sokat köszönhetek. Számomra az irodalom és az építészet egyet jelent. Mindig írtam és építész voltam. Úgy érzem, csak így lehetek teljes életet élő ember. Most egy csokorra való írást, elbeszélést, novellát, mikronovellát, karcolatot, egyéb szövegeket, verseket gyűjtöttem egy kötegbe. 1999-ben a Gyurcsó István alapítvány gondozásában megjelent a Kilométerkő című novelláskötetem.

Tavaszi réten

Színek csatáznak most
a réten
nótaszó kedve van
az égnek

dalolnak, nincs már
ami fájjon
lepkék becézik egymást
a gyöngyvirágon

csilingelnek a zöld füvek
bogarakat ringat az árok
megáll egy percre a patak
tapsol a szél, amerre járok

Fagyosszentek

   Estefelé hideg fényben utaztam. A nap lebukott a hegy mögött. A vörösarany fényben, a látóhatár peremén kopasz, csapzott rajzú fák látszottak, mint a japán nyomatokon. Az éles, hideg világosságban olyan tárgyilagos volt a világ, mint egy hűtőszekrény. Minden a helyén volt.
A fagyosszentek pontosan, órára érkeztek, mint a lelkiismeretes hivatalnokok, s lehűtötték a tavaszi világ lázas gőzeit, megdermesztették a tavasz boldog önkívületét. a természet mintha megijedt volna önnön pátoszától, köhintett egyet és hidegen nézett maga elé.
• Nem lehet folytonosan énekelni és gyújtogatni! – mondták szigorúan a fagyosszentek. – ölts kabátot, dideregj, szállj magadba. Éppen azért, mert május van.

Évek – napok

Ó, a napok, milyen szépek voltak
az élet ajándékai…
Jöttek sorban, fénylőn, ragyogva
Ölelni, boldogítani.

Számoltam őket: kétszáz, négyszáz…
De abbahagytam hirtelen,
És most már nem törődöm velük.
Mert ők sem törődnek velem.