Szálfa dőlt ki közülünk

Sidó Zoltán emlékére - (1939-2013)

   „Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud.”

   Kodály Zoltánnak, a világhírű népzenekutatónak, zenetudósnak, zeneszerzőnek, karmesternek, pedagógusnak örökérvényű szavai gondolom nem véletlenül jutottak 2010 elején Csicsay Alajosnak akkor az eszébe, amikor a magyar kultúra napja alkalmából Csemadok Életmű Díjjal kitüntetendő Sidó Zoltán méltatását írta.

   A 2013. július 3-án elhunyt Sidó Zoltánt, a Csemadok és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége egykori elnökét gazdag, sokrétű tevékenysége kapcsán sok szál kötötte Galántához, a városhoz, melyet Kodály Zoltán a „hét legszebb esztendő” városának nevezett.

   Mindig elismerőleg szólt és példaként emelte ki a régiónkban folyó népművelői, népnevelői, értékmegőrző, értékmentő, öntevékeny művészeti tevékenységét. Joggal tehette, mert Érsekújvárban helyi és járási, majd Pozsonyban és Komáromban országos szinten ő is hasonló tevékenységet fejtett ki.

   Nem magyarázta, hanem művelte a csodát. Egyik elsődleges célja volt mindkét szövetség országos elnökeként, hogy „jól szervezett szervezet” legyen.

   Reményik Sándor kisebbségi és morális értékrendjét tudatosan követve (S azt mentsd / azt a talpalatnyi helyet, Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból, / A töredéket eltört mondatodból, / Minden megmaradt árva keveset: / Ahogy lehet...) munkálkodott fáradtságot és megalkuvást nem ismerve. Boldog családi hátterének is köszönhetően tudott talpon maradni, éjt nappallá téve dolgozni, hosszú órákon át gyorsvonatokon zakatolni.

   Nem csak termetével, de munkabírásával is kitűnt társai soraiból. Igazi szálfa volt, melyre mindig lehetett támaszkodni, ember, akire mindig számíthattunk, akiben mindig megbízhattunk.

   Minden posztján nehéz örökséget vállalt, és minden vállalásának igyekezett maradéktalanul eleget tenni legyen az a Csemadok Érsekújvári Városi Szervezetének, Járási Bizottságának elnöki, a Csemadok majd az SZMPSZ országos elnökének felelős tisztsége, vagy a Komáromi Városi Egyetem alapító igazgatói posztja.

   A Csemadok akkori vezetői, tisztségviselői közül sokan életük egyik legjelentősebb eseményeként tartják számon, amikor a nyolcvanas évek elején a Csemadok Központi Bizottságának tagjait egy emberként sorakoztattad fel a pozsonyi pártközpontban, hogy tiltakozzunk az iskoláink elszlovákosítására vonatkozó tervezetek ellen.

   Ugyancsak a nyolcvanas években történt, hogy kérésedre, mivel szükséges volt egy szombati reggel fél hétkor tartotta meg ülését a Csemadok Galántai Járási Bizottságának az elnöksége, vagy főtitkárságod idején a kilencvenes évek elején kérésedre egy autóbusznyi rendezőt, szervezőt vittünk Gombaszögre az Országos Kulturális Ünnepély sikeres megvalósításának az elősegítésére.

   A kilencvenes évek közepén az egyik főszervezője, irányítója voltál a szlovákiai magyar iskolák védelmében megvalósult polgári engedetlenségi akciók mintegy három esztendőn át tartó sorozatának.

   Fáradhatatlannak láttunk, hittünk és ezt Te is így érezted. Közösen szőttük a terveket, de a tragédia mégis bekövetkezett. Bár szellemi frissességedet visszanyerted, testi erőd azonban cserben hagyott. Hasznos meglátásaidra, tanácsaidra még súlyos, hosszantartó betegséged idején is számíthattunk.

Családodon kívül hiányozni fogsz az egész felvidéki magyar társadalomnak.

Emlékedet örökké megőrizzük.

Mézes Rudolf