Rovásírás

   A rovásírás a magyarok őseinek az írása, a legelső írásrendszerek közé tartozik, vagy maga az ősforrás, amelyből minden nép merített írásrendszere kialakításakor. Kárpát-medencei jelenléte régészeti leletekkel bizonyíthatóan 8-9 ezer éves. Ebből következik, hogy legalább ennyi ideje a Kárpát-medence őslakói vagyunk. A rovásírás bizonyítja szkíta-hun-avar-magyar folytonosságunkat, mert ezeknek a népeknek régészeti emlékein megtalálható. A rovásírás emlékei bizonyítják, hogy a magyarok ősei már az újkőkorban írástudók voltak.

   Mivel a rovásírás eredete meghatározhatatlan ősidőkig megy vissza, feltétlenül igazuk van azoknak, akik betűinek mélyebb értelmet tulajdonítanak és mögöttes tartalmat keresnek. A jeleknek bizonyos "rendező" hatásuk is van használóira. Kimerült, fáradt, gondoktól összekuszált állapotban a rovásbetűkkel való írás - olvasás, például egy magunk által megfogalmazott ima leírása, olvasása rendezettséget, nyugalmat eredményezhet – írja Friedrich Klára.

   Az írás együtt fejlődik a nyelvvel. Így történhetett ez rovásírásunkkal is, melyre bizonyíték, hogy minden hangunkra volt és van betűnk, jelünk a rovásábécében. Amikor István király korában át kellett térnünk a latin betűs írásra, egy szerényebb jelkészlettel kellett megbirkóznia őseinknek. Ennek köszönhetően 13 hangunkra nem volt megfelelő betű: ty, gy, ny, ly, sz, zs, cs, j, k, á, é, ő, ű. Mindez magyarázatot adhatna a kissé nehézkes olvasatú emlékeinkhez (Ómagyar Mária siralom vagy a Halotti beszéd). Két jellel kell lejegyeznünk hét hangot (Ty, GY, Ny, Ly, SZ, ZS, Cs), amelyek azóta is megnehezítik gyermekeink írását, olvasását.

   A magyar rovásírás a többi rovásíráshoz hasonlóan elsősorban mássalhangzós írás volt, sorvezetése is a többiével együtt a rovás technikájának megfelelően ellentétes irányú, tehát magán hordja a közös forrásból eredő valamennyi jellegét. Ezen kívül a magyar rovásírás egyéni írás is volt, amit főleg egyszerű emberek, pásztorok, stb. népírásként műveltek. Ezért is volt némi eltérés vidékenként a betűformákban és a rövidítésekben, ami a megfejtésüket megnehezíti.

   Míg a kemény tárgyba vésés kemény munka, ezért a rovót rövidítésekre kényszeríti vonás-megtakarítás céljából, addig a paleográfiai írásoknál erre már nincs szükség, mert a már megtanult rovásjeleket minden rövidítés nélkül könnyen írják egymás mellé, amikor is nincs szükség vonás-megtakarításra.

   A magyar rovásírás nemzeti, kultúrális és néprajzi örökségünk. Maga a fogalom nemcsak egy betűkészletet rejt magában, hanem a magyar nemzet kultúrális múltjának bizonyítékaként is szolgál. Megőrzése, felelevenítése és ápolása egy lehetőséget kínál a 21. században élő magyar ajkú nemzet identitástudatának megerősítésében. „A rovásírás legnagyobb jelentősége, hogy térben és időben összefogja a Kárpát-medence magyarságát.”

   Így őrizzük máig a Kárpát-mednce reánk hagyott emlékeit, itt a Felvidéken is: a komáromi lándzsavéget a Duna Menti múzeumban, a lévai vár alaprajzát, a túróci fakönyv egyik oldalát, a felsőszemerédi templom bejáratába vésett szöveget, a velesztúri sziklafeliratot és a késmárki múzeum egyik faliképét. E leletek egyértelműen ősi múltunk nemes bizonyítékai. Megfejtéseik ugyan még váratnak magukra, ill. a történészek szaktudására.

   A legelső rovásírásos helységnévtáblát Székelykeresztúron állították fel 1990-ben, majd 2003-ban a Székely Nemzeti Tanács indította el a táblaállítási mozgalmat, amelyhez 2010-ben csatlakozott a Rovás Alapítvány is, fémtáblákkal. Az általuk kezdeményezett "települési beköszönő táblák", nemcsak Erdélyben, Felvidéken, Magyarországon, hanem Kárpátalján is jelen vannak.
Az első kárpátaljai rovás-helységnévtáblát 2011 márciusában állították Beregszászban.

   Felvidéken, eddig, az alábbi városban és községekben állítottak rovás-helységnévtáblákat: Ipolyság, Ipolybalog, Ipolynyék, Udvard, Dunatőkés, Nagycsalomja, Nagyszelmenc, Nagymagyar, Illésháza, Bélvata, Kismagyar, Tonkháza, Rónya, Alsó- és Felsőjányok, Csenke, Csallóközcsütörtök, Csörge, Vajasvata, Újvásár...

   Ez év szeptember 14-én, Nemeskajalon, Hidaskürtön és Vezekényen, is avattak rovás-helységnévtáblákat, akikhez a közeljövőben más mátyusföldi községek is csatlakoznak. A mátyusföldi és a csallóközi táblaállítások a Csenkey Baranta Társaság és az 56-os cserkészcsapat égisze alatt történtek.

(forrás: Dr. Salgó Gabriella: Őseink hagyatéka)       

Farkas Róbert, Vága