Pintér Ferenc pedagógus, karnagy 1909. június,24-én született Pereszlényben /ma Ipolyság része/. 1989. június 27-én, Diószegen halálozott el. Nős, felesége Erdős Mária volt. Egy leány, Kenyeres Pintér Dóra édesapja, aki most már nyugállományú pedagógus.
Az alapiskolát szülőfalujában, a gimnázium első négy osztályát Ipolyságon végezte. Fogtechnikusnak készült. Amikor Pozsonyban 1927-ben megnyílt a magyar nyelvű állami tanítóképző, jelentkezett, s 1931-ben sikeresen maturált. Az ötvenes években a Pozsonyi Pedagógiai Főiskolán, zenei szakon folytatott sikeres tanulmányokat. Pozsonyban ismerkedett meg Szalatnai Rezsővel és id. Rajter Lajossal, akik tanárai voltak, s közbenjárásukra Bartók Bélával is ismeretséget kötött. Ez az ismeretség népdalgyűjtő körútra ösztönözte őt.
Katonai szolgálata előtt 1931-ben Garamszentgyörgyön, 1933-1940 között Libádon tanított, majd Kőhídgyarmat /1940-1945/, Lom nad Rimavicou, Jarabá következett 1947-ben, és Korpona 1948-1950-ben. A minisztérium megbízatása alapján 1950-ben szervezte meg Ipolyságon a magyar tanítási nyelvű alapiskolát, amelynek 1956-ig igazgatója volt. Ekkor kérte áthelyezését Diószegre, ahol 1974-ig az iskola igazgatója volt, majd haláláig zenetanára.
Életének legaktívabb korszaka a Diószegen eltöltött 32 esztendő. Az iskolán énekkart alapított, valamint a városi Csemadok országos hírű vegyeskarát, a Vox Humánát vezette. Aktívan bekapcsolódott a Kodály Napok szervezésébe, sőt több országos versenyen is képviselte Mátyusföldet. Alapítója és 15 évig tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, karnagyképző tanfolyamokat vezetett. Több alkalommal szerepelt a Szlovák Rádióban és TV-ben is. A diószegi citerazenekar alapítói közé tartozott, vezette a vízkeleti és vágkirályfai kórusokat is.Tagja volt a pozsonyi Liszt Ferenc Társaságnak. Tankönyveket, módszertani útmutatókat szerkesztett az alapiskolák tanulói részére.
1961-ben Példás tanító, 1970-ben Érdemes tanító kitüntetésben részesült, 1976-ban pedig A Kultúra Érdemes Dolgozója kitüntetést kapta munkája elismeréséül.
Forrás: Pukkai László - Mátyusföldi lexikon