A Csemadok Vízkeleti Alapszervezetének hagyományos nyári kirándulására augusztus 27-e és 29-e között került sor. Úticélunk ezúttal Dél-Magyarország volt. A program összeállítója szervezetünk vezetőségi tagja s egyben pénztárosa, Viczén Piroska volt, aki ezúttal Pécsre és környékére invitálta a Csemadok tagokat.
Első állomásunkon, Mohácson, Minorics Tünde néprajzkutató várt bennünket, aki a három nap alatt nagyszerű idegenvezetőnek bizonyult. Az oszmán és magyar építészeti elemekkel díszített városháza megtekintése után ellátogattunk a Busó- udvarba, ahol megnézhettük az évente 150 ezer látogatót vonzó busójárás jelmezeit. Ezt követően felkerestük a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet, ahol éppen a mohácsi csata 490. évfordulójának ünnepségei zajlottak. A lelkes hagyományőrzőknek köszönhetően felelevenedtek előttünk a vesztes csata mozzanatai, és átérezhettük a túlerővel szembeszálló eleink reményvesztettségét. A rekkenő hőség kimerítette kis csapatunkat, így boldogan vettük birtokunkba szállásunkat a villánykövesdi Hotel Cabernetben. A modern szállodarész alatt egy csodálatos boltíves pince található, ahol borkóstolós vacsorában volt részünk. Az országszerte ismert Mokos Pincészet kiváló minőségű boraiból került úti poggyászunkba is, az otthoniaknak.
Szombaton Baranya megye központjának, Pécsnek látnivalóival ismerkedtünk. A gyönyörű mediterrán hangulatú város nem hiába nyerte el 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet. A Székesegyház, a Gázi Kászim Pasa dzsámija, a múzeumok, a Nemzeti Színház megtekintése több napot igényelne, ezért megfogadtuk, hogy ide még egyszer visszatérünk. A sétáló, vagyis a Király utcában, egy kis frissítőre betérve gyűjtöttünk erőt a Pécsen töltött nap megkoronázására, a Zsolnay Kulturális Negyed megtekintésére. A Zsolnay család porcelán gyárának felújított épület-együttese, a család nyughelye, a mauzóleum a 42 oroszlánnal, - akik még ma is őrzik az eozin technika titkát, - lenyűgözött mindannyiunkat. Ebbe a tartalmas napba még belefért a Pécshez közeli Orfűn, a Kemencés Udvarban elfogyasztott finom vacsora.
Utazásunk harmadik napján Tenkes kapitánya nyomába eredtünk, és a népszerű filmsorozatból ismert Siklósi várat barangoltuk be. Ez az egyik legépebben fennmaradt várunk, amely ezeréves múltja során mindig egy darabja volt a magyar történelemnek. Kalandozásunk itt ért véget.
Mindnyájunknak nagyon sokat adott ez a három nap. Volt részünk szórakozásban, és magyar történelmi múltunk és kulturális értékeink megismerésében egyaránt. Útitársaim nevében is szeretném megköszönni Viczén Piroskának a nagyszerű szervezést.
Galambos Magdaléna, Vízkelet