A Csemadok Peredi Alapszervezete és a Viniper – Borbarátok Társasága július utolsó szombatján tartotta a XIII. Népművészeti Fesztivált és a XI. Borfesztivált. Annak ellenére, hogy a nyári szabadságolás és a kirándulások ideje még tartott, elég sokon kilátogattak erre a folklórrendezvényre. A Csemadok küldetése, célja a hagyományápolás és a kulturális értékek őrzése. Szövetségünk feladata, hogy gyarapítsuk azt kincset, amelyet elődeink összegyűjtöttek. Melyet tovább kell adnunk, melyet át kell élnünk, és hirdetnünk kell minden újonnan születőnek. Szervezetünk ezt tudatosítva vállalja évről - évre ennek a rendezvénynek a megvalósítását.
Az idei műsorunkban a helyi nyugdíjasklub asszonykórusa és a peredi citeracsoport mellett a Széchényből érkezett Palóc Táncegyüttes, a farnadi Nádas néptánccsoport és az anyaországból érkezett népművészet mesterei a Kerek Perec Egylet mutatták meg népművészetünk értékeit. Öröm volt látni, hallani és megélni a hazai hagyományápoló csoportjaink mellett a gyönyörű népviseletben fellépő néptánccsoportok műsorát, valamint a gyerekeket, felnőtteket egyaránt elvarázsoló A lusta Jankó és a bolond falu című interaktív mesefeldolgozást.
A hagyományos peredi ízek kóstolóját a helyi nyugdíjasklub, a Vöröskereszt alapszervezete és a Csemadok helyi szervezete vezetőségének ügyeskezű gazdasszonyai kínálták. Első alkalommal versenyt is hirdettünk a legfinomabb peredi pogácsa készítője címért! Örömünkre, a pogácsakészítő versenybe 24 féle édes, sós, mákos, sajtos ... stb. finomsággal neveztek be a peredi gazdasszonyok. A vásárló közönség leadott szavazatai alapján Szabó Gita pogácsája lett a nyerő. Minden pogácsa nagyon finom volt, melyet mi sem bizonyított jobban, hogy minden pogácsa és egyéb finomság elfogyott. A peredi borászok finom nedűihez a szokásoknak megfelelően kóstolópohárral és kóstolójeggyel juthattak hozzá a kedves vendégek. Ezúton is szeretném megköszönni a Peredi Női Daloskörnek és a citerazenekarnak, hogy rájuk – mint mindig - most is számíthattunk műsorunk összeállításában. Valamint a Csemadok vezetősége és a Viniper azon tagjainak, akik időt és fáradságot nem sajnálva fáradoztak a rendezvény megvalósításáért.
Rendezvényünk Pered Község Önkormányzatának és Nyitra Megye Önkormányzatának támogatásával valósult meg.
Mgr. Jurás Lívia, Csemadok