Nagyon szerethető ripacsok Jókáról

   Mondják, válságban van a szlovákiai magyar kultúra, s válságban, pusztulóban vannak közösségeink. Mind oldott kéve... Mégis egy ellenpélda Jókáról, ahol évek óta virul a színjátszó társulat, s amely a Van, aki forrón szereti és a Hyppolit, a lakáj után a Liliomfi című vígjátékkal hódította-hódítja meg a község és a környék lakosságát.

   Egy község, ahol maga a polgármester és családja (aki fiával együtt főszerepet vállal, míg az előadás egyik rendezője a polgármester felesége) jár elöl példamutatással. Hogy nem csak nyafogni és siránkozni kell, van más, értelmesebb és hasznosabb megoldás is. A Liliomfit állítólag két délután írta meg Szigligeti a gyászos emlékezetű 1849-es esztendőben, 105 évvel később pedig Makk Károly pár hét alatt forgatta le a belőle készült máig élvezetes, pornemlátott színesfilmjét, s állított emléket nemcsak a korabeli, ekhós szekéren Magyarhont beutazó vándorkomédiásoknak, hanem a filmben közreműködő kései színésztársaknak is. Darvas Iván, Dayka Margit, Soós Imre, Ruttkai Éva, Pécsi Sándor, Balázs Samu, Garas Dezső, Tompa Sándor – parádés névsor.

   Jókán nagyon jól választottak, amikor az előző két, nagyszerűen sikerült bemutató után ismét egy jól bevált, minden időben és körülmények között fogyasztható, igen szellemes, konkrét áthallásokra is lehetőséget adó vígjátékot választottak. A teltházas (a helyi kultúrotthon mintegy 400 fő befogadására képes) bemutató után a februári ismétlésre is megtelt a nézőtér, s közben már túl voltak egy szenci, sikeres vendégjátékon is.

   A Farkas Anna és Mészáros Beáta által rendezett fergeteges hangulatú és ritmusú előadáson szinte minden, még az imitt-amott előforduló túljátszások is a helyén vannak, s bár természetesen a színészi alakítások nem minden esetben egyenértékűek (ezt egy amatőr társulattól elvárni nem is lenne ildomos), mindenki a szívét-lelkét teszi a játékba (Farkas Zoltán, Hobot János, Pongrácz Andrea, Takáci József, Ravasz Viola, Farkas Imre, Szabó Mária, Németh Attila, Halaj Mária, Kovács József, Ballán Gábor és Budai László), s pár jelenet (mint például Szellemfi és Kamilla éjszakai találkozása) egészen emlékezetes marad.

   Bár nem minden fenékig tejfel a Liliomfi szereplőinek életében sem, s olykor felsejlik a tragikus folytatás előszele is, a happy end természetesen garantált, – talán egy-két dalocska elfért volna az előadásban, míg az egyes jeleneteket elválasztó zenei aláfestésekből el lehetett volna hagyni párat –, de összességében profi társulatokat megszégyenítő örömjátékot láthattunk a gyorsan elreppenő két és fél órában. Sok szlovákiai magyar településen megirigyelhetnék és követhetnék őket.

Juhász Dósa János