Nagy nap volt

   Hatvanöt éves a Csemadok, - ezt jött össze ünnepelni, az eseményekről megemlékezni 2014. március 8-án Diószegre, a gyönyörű kultúrpalotába Felvidék magyarságának, a magyar kultúrának nagyszámú képviselete. Mi, idősek/idősebbek újraéltük múltunkat, találkoztunk a valamikori munkatársainkkal, küzdőtársainkkal, a valamikor végrehajtott tettek: kultúrát, hagyományt, magyarságtudatot építő, terjesztő alkotások, rendezvények, előadások, vetélkedők, - és sorolhatnám nagyon soká a hasznos eseményeket - megvalósításában segítő társakkal.

   Örülhettünk egymásnak. Boldogan emlékezhettünk a Csemadok megalakulásának pillanatára, 1949. március 5-re, tudatosítva, hogy az alapítók nagytöbbsége – a nagy némasággal sújtott évek után - azt hallotta ki a mindenféle beszédekből, hogy „…iskolában, templomban, szószéken, színpadon, tehát mindenütt szabad magyarul beszélni…, hogy szabad a magyar kultúrát művelni, terjeszteni…, hogy szabad magyar egyesületekben szerveződni…, hogy magyarként szabad folytatni az életet”, Mondta ezt 85 éves korában egy riportbeszélgetésünkkor 1995-ben, a pozsonyi alakuló gyűlésen részt vett szilicei Mezei Sándor. Arra a kérdésemre, hogy mikor kezdett el foglalkozni a faluban a hagyománykultúrával azt felelte nagy büszkén…”ezerkilencszáznegyvenkilencben, akkor alakítottuk itt a Csemadokot”. A beszélgetés folytatásában azt fejtegette, hogy „mi itt Szilicén „magyarul éltünk” a Csemadok megalakulása előtt is. Annak ellenére, hogy a faluban laktanyájuk volt a határt őrző fináncoknak, tőlünk messze volt a mindent ellenőrző hatalom, de a Csemadok megalakulása mégis jelentősen segített megszabadulni minden félelemtől, mert az 1945 után, amikor megfosztottak mindenünktől, elvették a magyarságunkat, telepítettek Csehszkóba, Magyarországra, nagyon belénk fészkelte magát”.

   1952 húsvéti ünnepeit felhasználva Ág Tibor Csemadok apparátusi dolgozó kollegával néprajzi gyűjtést végeztünk a Bodrogközben és az Ung vidéken. Kiskaposon a Nagykaposhoz csatolt faluban Biki Ferenc idős pásztorembernél szebbnél, szebb dalokra és táncokra leltünk. Kérleltük, tárogatózzon már, mert a környéken mindenki azt állította, hogy ő nagyon jó tárogatós volt, ha a faluhoz közel legeltetett mindig fújta, hadd hallja a nép. Annyit kértük, hogy oda szól az asszonynak,…”ugyan Mari, hozd már le a tárogatómat a padlásról, ott van az eresz alatt, eldugva.” Eldugta, mert 1945-ben betiltották a tárogatózást, „mert az magyar”, akit rajtakaptak attól súlyos testi fenyítés után elkobozták. Ő inkább eldugta, nehogy baja legyen belőle. 1952-ben mi, csemadokosok győztük meg róla, hogy már szabad tárogatózni is.   

   Ezek, és az ezekhez hasonló sok-sok emlék képsora játszódik le a lelki szemeim előtt, - miközben hallgatom a szónokokat: Bárdos Gyula országos elnököt, Répás Zsuzsannát az Anyaország képviselőjének bíztató, elismerő szavait, a nemzet testéről leszakított nemzetrészek Csemadokhoz hasonló kulturális szervezeteinek velünk együtt ünnepelő kiküldötteit, akik elmondják: náluk hogy volt, hogy van. Elmondják, hogy erőt meríthessünk egymás sikereiből, a magyarnak megmaradásunkért folytatott küzdelmeinkből. Sajnos, náluk is nagyon göröngyösek a nemzetiségi lét útjai.

   Csodálatos ötlet volt: 65 éves a Csemadok, jelképként 65 kiemelkedően példásan és önzetlenül a nemzeti közösségünkért: iskoláinkért, templomainkért, kultúránkért, hagyományaink és nyelvünk megtartásáért, egy szóval LÉTÜNKÉRT dolgozó személy kitüntetése. Ez nemcsak a kitüntetetteknek, hanem minden Csemadok tagnak, és a magyar kultúránkat ápolónak életre szóló élményt jelentett.

   A kultúrház előcsarnokában megvalósított kiállítás képekben dokumentálta a szónoklatokban elhangzott szép fogalmakat, mutatott be egyes jelentősebb eseményt, Csemadok életpillanatot. Nagyot nőttünk a szervezői, a mozgósítói, a rendezői vonalon is. Galántai csemadokosok e profi módon megszervezett/levezetett rendezvénnyel ezt is bizonyítottátok, jó példát mutattatok.           

   Azt, amit a szónoklatok a Csemadok kultúrát gyarapító munkájáról kifejtettek teljes egészében bizonyította az ünnepség esti színházi programja. Mind a három fellépő együttes: a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a diószegi DióHéj citeracsoport és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa fényes ékkövei Felvidék magyarsága kultúrájának. Egy-egy kompozícióba sűrítve, magas színvonalon összefoglalva tárták elénk a hatvanöt év legszebb eredményeit. Akik élvezői lehettünk az előadásnak, kiolvashattuk a látottakból azt a hatalmas nemzetszeretetet, kultúraszeretetet, a több mint félévszázad munkájának, eredményinek a becsülését, amelyet tíz- és tízezer Csemadok tag, illetve pártfogó hozott létre, csiszolt olyan fényessé, mint a tengeri kagyló, a gyöngyszemet.

   E jeles évfordulón tudatosítsuk, hogy 1949-ben a Csemadok megalakításakor még a semmitől is kevesebből indultunk el, mert amit az elődeink óriási munkával, élni akarással a kultúra területén is összegyűjtöttek, az a Beneš Dekrétumok nyomán a sírba került. Ebből a semmiből indulva az emberi szorgalom, a magyarként a szülőföldön élni akarás megteremtette az amatőr kultúránk minden ága/műfaja részére a lépcsőzetesen helyi, járási, kerületi szintekre felépített csúcsot: az Országos népművészeti, az Országos kulturális, a Jókai napok, a Kodály napok, a Tavaszi szél vizet áraszt, a Csengő énekszó, a Bíborpiros szép rózsa, az Egresi Béni, a Pünkösdi népművészeti, stb. központi  seregszemléket, az amatőr művészeti mozgalom sok kiváló együttesét élükön a Tanítók Vass Lajos énekkarral és a Szőttes Kamara Táncegyüttessel, majd legmagasabb csúcsként a hívatásos Jókai (MATESZ) és a Thália színházakat, a hivatásos Népes együttest, majd megszüntetése után az annak a szerepét, feladatkörét átvállaló Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttest (ma Magyar Táncszínházat). A társadalmi munkások bekapcsolódásával óriási érték halmozódott fel a néprajzi kutatómunka eredményeként a népművészeti hagyományokból: a dal-, a tánc-, a zene-, a viselet-, a szokáshagyománykincsből. Együtteseink, alkotóink, néprajzgyűjtőink, íróink, színházi rendezőink, zeneszerzőink, stb. országos és Európa szintű alkotásokkal: könyvekkel, koreográfiákkal, zenei kompozíciókkal, képzőművészeti alkotásokkal gazdagították az egységes magyar kultúrát. Ennek jelentős része a Csemadok szervezésével, támogatásával, szervezeti keretein belül jött létre.

Felvidéki magyarok, legyünk rá büszkék és állandóan gyarapítva őrizzük, mint a szemünk fényét.

Takács András