Azokban az években nőttem fel, amikor gyerekkorom szerves része volt a népdal és néptánc tanulása, és egészen felnőtt koromig aktívan művelhettem.
Természetesen az ilyen együttélésből az következik, hogy pedagógusként a gyerekeknek továbbadjuk a tanultakat és folyamatosan keressük a lehetőségét annak, hogy a saját kultúránkat műveljük és megtartsuk.
2009 nyarán egy fiatal házaspár, Kacz Péter és Kaczné Fray Évi /néptáncon nevelkedtek szintén/ azzal az ötlettel álltak elő, hogy hozzunk létre Nádszegen egy felnőtt néptánccsoportot. Lelkesen támogattam a kezdeményezést és 2009 novemberében már 9 felnőtt pár állt a kultúrház színpadán. Volt közöttünk olyan, aki gyermekei által szerette meg a népzenét, néptáncot, voltak olyanok is, akik Prágában, Brünnben, Pozsonyban egyetemi tanulmányaik mellett szórakozásként művelték ezt a műfajt. A zene, a tánc szeretete, a közös táncolás és kikapcsolódás lehetősége volt az, ami mindannyiunkban egyformán tartotta a hitet, hogy a csoportot megalakítsuk.
Szerencsénk volt, hogy a környék egyik „legelvetemültebb” és legodaadóbb koreográfusa, Brandl Ferenc elvállalt bennünket. /Azóta ő is rájött, hogy felnőttekkel dolgozni... nagy kihívás./
Eldöntöttük, hogy egyelőre függetlenül dolgozunk, magunk fizetjük a kultúrház bérleti díját, fizetjük a koreográfus bérét és az elkészült viseleteinket is magunk finanszírozzuk - függetlenek vagyunk. Még így sem egyszerű dolog a felnőtt, családos táncostársak idejét, a munka és család mellett összeegyeztetni a heti próbákra és a fellépésekre.
Büszkék vagyunk arra, hogy nagyon szép moldvai, gömöri, csallóközi és székelyföldi táncokat, színpadképes koreográfiákat tanultunk.
Nagy lendületet adott a csoportnak, hogy felléptünk az Alistai Pogácsafesztiválon, Szapon, Andódon, Nádszegen és a Badacsonyi Szüreti Napokon.
Nagy szeretettel várunk mindenkit a csoportba, aki táncolni szeretne. A Nádos Néptánccsoportban jó együtt lenni! Elérhetőségünk: Nádos Néptánccsoport a facebookon.
Mgr. Szarka Zsuzsanna