Beszélgetés Bárdos Gyula köztársaságielnök-jelölttel
Március 15-én tarják Szlovákiában a köztársaságielnök-választás első fordulóját. Bárdos Gyula a Magyar Közösség Pártja jelöltjeként a szükséges támogatói aláírások több mint háromszorosát – 15 ezer helyett 46 625-öt – maga mögött tudva vesz részt az államfőválasztáson.
Merjünk nagyok lenni! – olvashatjuk plakátjain. Miért választotta épp ezt a jelmondatot?
Kifejezi a lényeget. Nem én találtam ki, hanem a legnagyobb magyarként ismert Széchenyi István egyik mondatában áll: „Merjünk nagyok lenni, s valóban nem oly nehéz, de legyünk egyszersmind bölcsek is!”. Jelöltségem nem rólam szól, hanem a közösségről. Történelmi esemény, hiszen első ízben fordul elő, hogy magyar nemzetiségű polgár indul az államfőválasztáson. Egyenrangú állampolgároknak tartjuk magunkat, egy demokratikusan gondolkodó ember számára nem is lehet kérdés a köztársaságielnök-választáson közösségünk képviseletének indokoltsága. Meg kell mutatnunk azt is, hogy itthon vagyunk, ugyanolyan jogaink vannak, mint bármilyen más állampolgárnak.
Programjában széles tömegek képviseletét vállalja, nem csak a magyarokét…
Egy államfőjelölt nem is tehet mást. Tudatában vagyok annak, hogy magyarként elsősorban az itt élő magyarság bizalmára számíthatok, ugyanakkor jelöltségemmel az érdekképviseletet nemzetiségtől és pártállástól függetlenül vállalom. A Dél-Szlovákiában élő magyarok gondjainak többsége a szlovákok problémája is, de további nemzetiségekhez tartozók is élnek az országban, az ő céljaikra, jogaikra, megmaradásukért vívott küzdelmükre való figyelmet erkölcsi kötelességemnek tartom. Nem vagyunk a rendszerváltás nyertese, a most folyó kormányzási megnyilvánulások, de még a népszámlálási adatok is erre figyelmeztetnek. Nem tagadom, a jelöltség elvállalásához hozzájárultak Robert Fico miniszterelnöknek a megyei választások második fordulójában tett kijelentése is, emlékezzünk vissza, azzal kampányolt Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke ellen, hogy az mégsem járja, hogy Nagyszombat megyében magyar megyeelnök legyen! Az ilyen magatartást elfogadhatatlannak tartom. Jelöltségem nem egy olyan folyamat, amely március 15-ével bezárul, hanem lehetőséget ad arra, hogy társadalmi viták kezdődjenek végre a számunkra fontos témákról, és ezeknek még évek múlva is lehet hozadéka, eredménye. Természetesen ide tartoznak a magyar közösségünk számára fontos kérdések is, de ahhoz az kell, hogy „merjünk nagyok lenni!”, mutassuk meg jelenlétünket, erőnket, és erre nagyon jó lehetőség a köztársaságielnök-választás.
Olyan ellenvéleményeket is hallottunk, hogy indulásával megosztja az ellenzéket.
Ugyan, ennyi elnökjelölt esetében komolytalan az ilyen állítás! Az ellenzéki összefogásra a második fordulóban lesz lehetőség, oda viszont saját erőből kell beküzdenie magát bárkinek. Ami pedig az itt élő magyarságot illeti, rajtam kívül más szervezet, párt nem indított magyar jelöltet, tehát a magyarok számára nem a megosztás, hanem ellenkezőleg, az összefogás lehetősége kínálkozik.
Március 15-e egyben az ön születésnapja is. Milyen ajándékot szeretne?
Olyat, amely mindannyiunké. Szülőföldünkön való boldogulásunk érdekében kérek mindenkit, hogy közösségünk javára cselekedjen március 15-én. Nemzeti ünnepünk is ez a nap, emlékezzünk az 1848-49-es eszmékre, de tekintsünk a jövőbe is. Kossuth Lajos szavaival élve: „Mindnyájunknak el kell menni!”.
Köszönöm, és így legyen!
Oriskó Norbert