Meleg Mária: Téged Isten dicsérünk

   Emlékkönyv Főtisztelendő Danczi Lajos Krisztus papja születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából.

   Egy pap sem végezheti kizárólag a saját munkáját, mert múltat vesz át, és jövőt épít, elődtől veszi át, és utódnak adja át, egy szakadatlan folyamat közepén áll, felelősséggel dolgozik a híveiért, nemcsak a jelenükért, a jövőjükért, sőt a jövendő üdvösségükért.

   Lajos atya bölcs volt, hatalmas tudással rendelkezett, nemcsak a saját szakterületén. Kiemelkedő volt a történelmi, irodalmi műveltsége, a művészetek területén való jártassága. Utánajárt a dolgoknak, mélyreható kutatómunkát végzett. Zenei műveltsége rendkívüli volt. Megörököltem tőle egy népzenei szakkönyvet, ami tel volt aláhúzásokkal, a lapszélre írt sajátkezű jegyzeteivel. Ebből is látszik, hogy alaposan áttanulmányozta a kötetet.

   Danczi atya nagyon magyar érzelmű ember volt. Szerette, ápolta, őrizte a néphagyományokat. Mindig szívügye volt, hogy a falu magyar maradjon. Egy alkalommal, talán éppen az iskolákba való beiratkozások idején arról prédikált, hogy milyen fontos, hogy a magyar gyerekek magyar iskolába járjanak. A szószékről prédikált, ezzel is hangsúlyozva a téma fontosságát. Majd prédikációja végén azt mondta: Adják a gyerekeket magyar iskolába, mert ha nem lesznek magyar tanítóink, papjaink, kihal a magyar nemzet... Ámen.  Erre a templomi hívők szokás szerint automatikusan ráfeleltek: Engedje az Isten. Majd egy rövid döbbenet után nevetés futott végig a templomon.  A plébános úr rájött, hogy ez így mégsem jó, felemelte mutatóujját, és így szólt: Hát ne engedje az Isten. S belekezdett újra a prédikációba, amelyet aztán úgy fejezett be, hogy arra már helyes volt a felelet.

   Mindig volt benne nevelőszándék. Voltak elvei, amelyekből nem engedett. Hirtelenharagú volt, jól letorkolt, ha hibáztam, elvétettem valamit, de sohasem rossz szándékkal tette. Minden cselekedetét a jó szándék vezérelte. Ismerte a vágaiakat, nemcsak a templomba járókat. Mindenkivel szót tudott érteni. Jó pásztora volt a nyájának.

Józsa Mónika visszaemlékezései /részlet/