„A Vágsellyei járás polgárai megérdemlik, hogy a megyei önkormányzat komolyan foglalkozzon a járás egészségügyi ellátottságának helyzetével, mert az eddigi hozzáállás és lépések csak alibizmusnak minősíthetők” - Baranyay Zsolt
Mgr. Baranyay Zsolt, jogász, Nyitra megyei képviselő.
Mi volt az indítéka annak, hogy jelöltesse magát a 2013-as választásokon, melyek az Ön választási programjának fő tételei?
A megyei önkormányzatba azzal a céllal jelöltettem magam, hogy hatékonyan szeretném befolyásolni a közigazgatás eme szintjének tevékenységét. Párttársaimmal együtt a kampány során, nagyon sok más jelölttől eltérően nem ígértünk teljesíthetetlen dolgokat, olyanokat, amelyek nem a megye hatáskörébe tartoznak. Minden polgár érdekét figyelembe véve igazságos és arányos elosztást szeretnénk. A megye rendelkezésére álló közpénzek igazságos elosztása volt a mottója választási programunknak. Mert, véleményünk szerint, járásunk a megyei költségvetésből nem részesült arányosan. Választási programunk, amelyet az MKP többi képviselőjelöltjével dolgoztunk ki a választók megtalálhatták a facebookon, és a párt Hírvivő című kiadványában és a TERRA Hírújságban is. Jelszavakban, 11 pontban, szlovák és magyar nyelven is közzé tettük propagációs anyagainkban. Elsődlegesen az egészségüggyel, az úthálózat felújításával és karbantartásával, valamint az iskolaüggyel és a régiófejlesztéssel foglalkoztunk.
Mint a Vágsellyei járás képviselője megyei munkájában mit tart elsődlegesnek?
Elsődlegesen „ahol a cipő legjobban szorít” problémakört tartom a legfontosabbnak képviselői munkám során. Ezek közül is a járás egészségügyi ellátottságának biztosítását tartom a legfontosabbnak. (A törvény értelmében a megyei önkormányzatnak felelősége az egészségügyi ellátás feltételeinek biztosítása.) A megye eddigi hozzáállását és lépéseit ezzel kapcsolatosan alibizmusnak tartom. A megyének mindenképpen határozottan kell ebben az ügyben cselekednie. Járásunk megérdemli, hogy a megyei önkormányzat komolyan vegye az egészségügyi ellátás helyzetének megoldását vidékünkön. Úgy gondolom, hogy mi, a Vágsellyei járás képviselői nem mondhatunk le arról, hogy a sellyei kórházban elfekvő egészségügyi ellátás legyen, még akkor sem, hogyha ez rövidtávon nem megvalósítható. Ezzel kapcsolatosan több megoldásról gondolkodhatunk. A végső megoldás egy teljes üzemelésű kórház, komplex ellátással és részlegekkel. Jelenlegi igyekezetünk arra irányul, hogy legalább a kórház poliklinikai részlegét teljes mértékben fel tudjuk újítani.
Feltételezem, hogy az olvasók többsége egyetért velem abban, hogy a másod- és harmadosztályú közutak járásunkban rossz állapotban vannak. Más járások polgárai is panaszkodnak az utak állagára, véleményem szerint azonban erre a megye a mi járásunkban költött a legkevesebbet. A tarthatatlan állapotra megoldást kell találnunk. Annak ellenére, hogy járásunk képviselői ellenzékben vannak a megyei testületben, remélem a koalíciós képviselőket meg tudjuk győzni a helyzet javítása érdekében.
Mint megyei képviselőnek mik a legközelebbi konkrét céljai ebben az évben?
Mivel a regionális politikában új vagyok, szeretnék megismerkedni a megyei hivatal egyes részlegeinek munkájával, a már folyamatban lévő, illetve a készülő aktivitások állapotával. Januári ülésünkön jóváhagytuk munkánk időrendjét, ennek értelmében a következő ülésünkre március 24-én kerül sor. Előtte ülésezik Nyitra megye önkormányzatának tanácsa, melynek jómagam is tagja vagyok. Ebben az évben minden fórumon (hivatal, tanács, képviselőtestület) szeretném a járásunkat érintő minden fontos kérdést előterjeszteni, mert úgy látom, képviselőtársaimnak sok mindenről nincs tudomásuk.
(szf)