Mátyusföldi vásárok

   Mátyusföld lakói a középkorban főleg mezőgazdasági termeléssel foglalkoztak. E mellett azonban már a koraközépkorban megkezdődött a kézműves termékek készítése is. A terményfelesleg és a kézműipari termékek főleg a vásárok alkalmával kerültek értékesítésre. A vásártartás azonban csak bizonyos telpüléseken volt eltejedve és intézményesítve. Annak ellenére, hogy a mátyusföldi települések vásártartását engedélyező királyi, avagy földesúri oklevelek csak a 16-18. századból ismertek, leszögezhetjük, hogy több településen tartottak vásárokat bizonyíthatóan már 1526 előtt. Némely forrás Szenc, Vágsellye, Alsószerdahely vásáraira utaló adatokat tartalmaz már a 14–16. században. A vásártartási kiváltságlevelek hiányát feltehetően az okozza, hogy egyetlen település középkori levéltára sem maradt fenn. Elképzelhető e mellett azonban az is, hogy a vásárok tartása ekkor még szokásjogon is alapult. Annak ellenére, hogy vásártartási kiváltságleveleket a 17. századig nem ismerünk, több település rendelkezett más mezővárosi kiváltsággal. Ezek a bírói hatáskörre, vámmentességre és a jobbágykötelességek alól való pénzbeli kiváltás jogára vonatkoztak. Sempte (vele együtt Szered is) már 1421-ben Zsigmond királytól vámmentességre vonatkozó kiváltságot nyert. Vágsellye és vele együtt Pered és  Vágkirályfa minden bizonnyal már 1516-ban  széles körű bírói hatásköröket nyert földesurától, ugyanakkor pedig a jobbágykötelezettségek alól is egy összegben kiválthatták magukat a települések lakói. 1523-ban Szenc, Sempte (Szered), Felsőszeli lakói nyertek vámmentességet. Az eddig említett települések  még a mohácsi vész előtt így mezővárosi rangot kaptak, az oklevelekben mint oppidumok, mezővárosok szerepelnek. Egy 15. század végi pozsony megyei összeírásban még egy mátyusföldi település, Kürt van mezővárosi ranggal jegyezve.

   A mohácsi csata után már több település nyert kiváltságokat. Vágsellye számára 1536-ban  I. Ferdinánd adott királyi kiváltságlevelet. Ebben ugyanazon jogokat kapta a mezőváros, mint az 1522-es oklevélben. Míg azonban az 1522-es oklevél a környező települések  nevét is feltünteti, az 1536-os már Vágsellyét részesíti előnyben. Ennek ellenére leszögezhetjük, hogy az első kiváltságlavelek amelyeket a Mátyusföld települései kaptak jobbára nemcsak egy településre, hanem egy bizonyos uradalom településeire vonatkoznak.

   A 16.század második felében, 1582-ben Diószeg kapott királyi kiváltságlevelet. Ez vásártartást engedélyezett, és ettől kezdve Diószeget is egy ideig, mint mezővárost említik az oklevelek. 1602-ben további kiváltságot kapott Diószeg földesura, az óbudau apácák, akik Diószegnél vámot szedhettek a Dudvág folyó hídjának használatáért.

   Galánta  mezővárosi rangja a 16.században  nem teljesen bizonyított. Némely forrásokban mint mezőváros oppidum van feltüntetve, de a 17.század első évtizedéig túlsúlyban vannak  az olyan források, amelyek faluként tüntetik fel. Csak 1614-től mondhatjuk vitathatalannak Galánta mezővárosi rangját. 1613-14-ben nyerte el minden bizonnyal a két vásár tartásának jogát. II. Ferdinánd király ezt erősítette meg és szélesítette ki további két vásár tartásával 1635-ben.. A négy országos vásár megtartásának időpontjai úgy voltak meghatározva, hogy minden évszakra essen egy. Az első vásárt Gergyely pápa ünnepén (március 12), a másodikat a Pünkösd előtti szerdán, a harmadikat Szent István király napján (augusztus 20), a negyediket pedig Szent Borbála napján (december 4) tartották.

   Vágsellye mezővárosi rangját 1610-ben erősítette meg az uralkodó II. Mátyás. Széleskörű bírói jogait a városnak azonban később a jezsuiták közbejárására kissé korlátozta az. Vágsellyén már a középkorban tartottak vásárokat. Két vásár tartására szóló jogot a mezővárosnak Lipót császár adományozott 1692-ben. Ez minden bizonnyal a már használatban lévő két vásárhoz adott további két vásárra szólt. A négy engedélyezett vásárt ötre azután  III. Károly magyar király módosította. Farkasd I. Ferenc uralkodótól kapta vásártartás jogát 1794-ben, ekkortól négy vásár tartásra volt jogosult.

   További két településnél, ez Nagyfödémes és Zsigárd a mezővárosi rangra utaló adataink vannak. Nagyfödémes még a 16.század vége előtt, feltehetően a Gelle birtok részeként bírt mezővárosi jogokkal. Ezek hasonlóan Vágsellyéhez  elsősorban a bíráskodás területén adtak jogokat a településnek. Zsigárd esetében csak egy fennmaradt erősen megrongált pecsétlenyomat utal a mezővárosi rangra, ez feltehetően a 17. század első feléből származik.

   A mátyusföldi mezővárosok száma a különböző korszakokban eltérő volt. A legjelentősebbek Szered-Sempte, Vágsellye voltak ezekhez járult még Galánta és Diószeg, Alsószerdahely és a 18.században Farkasd is. Mocsonok szintén mezővárosi ranggal rendelkezett a17. századtól, Pered pedig 1870-ben kapott vásártartási jogot.

   A vásártartási jogok ajándékozásánál mindig figyelembe vették azt a tényt, hogy az egyes vásárok tartása ne essen azonos időpontra, vagyis, hogy a régió települései közt ne támadjon e tekintetben nézeteltérés.