Mátyusföldi népi díszítőművészet

   A mai néprajzosnak tehát meg kell elégednie azzal, ha a múlt századból itt felejtett épületek zugaiban fellel egy-két olyan holmit – cserépedényt, korsó, ládát, mángorlót, mozsarat vagy szövőszéket, melynek alakja, illetve megmunkálása vagy díszítése bepillantást enged a lakosság egykori ízlésébe, díszítőművészetébe. Mindehhez még hozzá kell tennünk azt is, hogy a galántai múzeum gyűjteményébe elég sok olyan tárgyi emlék került, például szőttesek, hímzések, festett tányérok, székek stb., melyeket a 2. világháború után Magyarországról ide települtek hoztak magukkal. Ezek a tárgyak természetesen történetileg más tájakhoz kapcsolódnak, de egyben jól illusztrálják a vizsgált terület jelenlegi népességének összetételét. 

   Megjegyzendő az is, hogy a festett tányérok, cserépedények zöme más-más vidékről származik – vásári portéka -, hiszen tudomásunk szerint a környéken nem volt számottevőbb fazekasság.

   Külön érdemes kitérni arra a jelenségre is, hogy egy ilyen földrajzilag viszonylag kis területen, mint a Mátyusföld peremterületének lakossága, amely zömében vagy teljes egészében szlovák nemzetiségű, a díszítőművészet területén milyen sajátságos eredményeket produkál. A többségében magyarlakta falvaktól eltérően / például Vezekény, Hegysúr, Mácséd stb./ Nagygurabon és Sopornyán a gazdagon díszített népviselet a mai napig él az idősek körében. Ezt bizonyítják a galántai múzeumban kiállított szebbnél szebb főkötők, ködmönök, ujjasok.

   Talán nem érdektelen felfigyelni néhány jellegzetes díszítő motívumra: a nádszegi vizeskorsón az egyszerű vonalmintás díszítés mellett fellelhető az ősi, történelem előtti sámánisztikus hiedelmeket idéző stilizált életfa, egy másik, zömökebb nádszegi vizeskorsón az ugyancsak ősi díszítőelem, a csigavonal, egy szintén Felsőszeliből származó /de más szomszédos falvakban is elterjedt/ nagy, úgynevezett „lakodalmasfazékon” a legszembetűnőbb díszítés az egyszerű hullámvonal.