Kulturális örökségünkről és iskoláink jövőjéről Mátyusföldön

... A legjobb megoldás a gyerekvállalás ...

   “Iskoláink jövője, kultúránk záloga a Mátyusföldön is” címmel szervezett regionális közösségi fórumot a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete (MÁNCSE) és a Szövetség a Közös Célokért Társulás (SzKC) október 29-én a több mint ezeréves mátyusföldi településen Deákiban, közösen a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével és a Csemadok Galántai Területi Választmányával.

   A résztvevőket üdvözlő Jakócs Krisztina, Deáki polgármestere hangsúlyozta: iskoláink, ezáltal az anyanyelvi oktatás nélkülözhetetlen feltétele a közösség megmaradásának, fejlődésének, ám ehhez kivitelezhető törekvések felvázolására van szükség.

   Pásztor Csaba, a MÁNCSE elnöke szerint a több magyar gyerek születése lehetne a megoldás a kárpát-medencei magyarságot fenyegető asszimilációra.

   Pogány Erzsébet, az SzKC igazgatója emlékeztetett, a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben egyszer már sikerült megmenteni a magyar iskolákat, amikor a Duray Miklósék által létrehozott Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság állt ki a magyarság védelmében.

   Duray Miklós, aki jelenleg az SZKC elnöke, a deáki fórumon elmondta, a jogvédő bizottság 1978-ban azért alakult, hogy megvédje a magyar iskolákat a kétnyelvű oktatás bevezetésétől. A bizottság addig ügyködött, míg 1984-ban a hatalom végleg „levette a programról” a kétnyelvű oktatást. Duray figyelmeztet, hogy ma szinte önmagunk szüntetjük meg a magyar iskolákat azzal, hogy ilyen kevesen vagyunk. Ezt számadatokkal is alátámasztotta: míg a múlt század ötvenes éveiben a magyar oktatás újraindítása után a szlovákiai magyar alapiskoláknak 90 ezer tanulója volt, a 70-es évekre ez 55 ezerre csökkent, és ma ez a szám a 30 ezret sem éri el.

   Pukkai László nyugdíjas tanár és helytörténész az általa szerkesztett „Mátyusföldi lexikon” című könyv bemutatóin szerzett tapasztalatait osztotta meg a hallgatókkal. Ő abban, hogy kevés a magyar tanuló, szociális problémát lát. Az emberek félelemben élnek, és azért adják a gyereküket szlovák iskolába, hogy jobban érvényesüljön. Pukkai szerint a politikusoknak erre a problémára is megoldást kellene találniuk, nem elég az autonómiáért harcolni. „Mire kiharcoljuk az autonómiát, nem lesz magyar ember, aki élvezné” – figyelmeztet. Szerinte meg kellene szüntetni a fejkvótát, de az ötévenkénti igazgatóválasztást is. Úgy véli, a pedagógusok nagyobb anyagi megbecsülése is szükséges lenne ahhoz, hogy a magyar oktatás színvonalát növeljék.

   Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke rámutatott a központi iskolák elszívó hatására, példaként a galántai és vágsellyei alapiskolát említve. Galántára például a természetes vonzáskörzet (Taksony, Nemeskajal, Tósnyárasd) településeinek gyermekeit leszámítva további több mint tíz településről  mintegy százhúsz gyerek jár, ennyi gyerekkel pedig csaknem tíz osztályt nyithatnának a létükben veszélyeztetett iskolákon. Pozitív példaként hozta fel Alsószelit és Felsőszelit, ahonnét egyszerű lenne Galántára hordani a gyerekeket, mégis a helyi alapiskolába íratják őket. Elgondolkodtatónak tartja Nádszeg esetét, ahol a magyar nemzetiségű lakosság részaránya meghaladja a 90 százalékot, mégis annyi gyerek jár a helyi szlovák alapiskolába, mint a magyarba.

   Pék László, a Felvidéki Tehetségsegítő Tanács elnöke olyan megoldást is elképzelhetőnek tart a kisiskolák számára, hogy ott olyan színvonalas oktatást folytatnának, hogy emiatt több városi gyereket is oda íratnának a szüleik. Pék azt is fontosnak tartaná, hogy azokban a falvakban, ahol már megszűnt a magyar iskola, mint pl. Tósnyárasd, Kismácséd, Vághosszúfalu, Tornóc, legalább rendszeres anyanyelvi foglalkozásokat tartsanak. Megemlítette, hogy Taksonyon „szüneteltetik” a magyar iskolát, mert egyetlen gyereket írattak volna oda, de reménykednek abban, hogy néhány éven belül újra lesz annyi gyerek, hogy osztályt nyithassanak. Szerinte a magyar iskolák kérdésének megoldásához a pártok összefogására lenne szükség, mert erős parlamenti képviselet nélkül nem tudunk eredményt elérni.

A deáki fórumon külföldi szakemberek is felszólaltak.

   Hódi Sándor délvidéki pszichológus és közíró a párbeszédet tartja fontosnak, de figyelmeztet: „A nyelv nemcsak kommunikációs eszköz. Nem szabad abból a kultúrából kiszakadni, amely a lelket élteti.”

   Krizsán Vilmos, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének elnöke pozitív példaként említette a vajdasági családgondozási programot. A Magyar Nemzeti Tanács hatalmas tanszercsomagokat biztosít az iskolakezdőknek, nagyban ennek köszönhető, hogy a vegyes házasságokból is magyar iskolába íratják a gyerekeket. „A szülők gyakran anyagiasak, néha éppen ezzel lehet megfogni őket.” – véli Krizsán. „A Vajdaságban már egy gyerekkel is lehet osztályt nyitni, de az igazi megoldás abban van, hogy több gyerek szülessen” – mondja az ötgyerekes édesapa.

   Molnár Imre, a pozsonyi Magyar Intézet igazgatója úgy véli, szövetségesekre van szükségünk, amikor keressük a megoldásokat. Illyés Gyula: Bartók című verséből vett idézettel figyelmeztet: „Mert növeli, ki elfödi a bajt.”

   A Deákiban tartott tanácskozás végül Pereden fejeződött be, ahol a résztvevők megkoszorúzták a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete által Esterházy János emlékére emelt emlékművet. Itt a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Fülöp Attila mondott beszédet.

Gaál László