Gyermeknapi rendezvények, iskolai kirándulások, felszabadult diákfoglalkozások ideje a június, persze csak akkor, ha a pedagógus noteszében már karikázva van az egész évi igyekezetet, a valós tudást tükröző érdemjegy. Ez a hónap a nagy családi tervezgetések ideje is: A megspórolt pénz mire elég, mennyi ideig, milyen körülmények között tud majd a család, a baráti társaság pihenni, szórakozni, feltöltődni, ha eljön a nyaralás ideje.
Ez a bevezető jegyzet elsősorban az érdekes, tartalmas szórakozást, hangulatos kikapcsolódást ígérő szabadtéri rendezvényekre való figyelemfelkeltés céljából íródott, amelyeket önkormányzataink, társadalmi szervezeteink falunapok, találkozók, fesztiválok néven szerveznek polgáraik és a vidék érdeklődői számára.
Lapunk, a TERRA Hírújság, igyekszik minden egyes jelentős eseményről hírt adni, a készülőben lévőkről és a lezajlottakról is. Műsorajánlónk jelentős részét most ez tölti ki. Bízunk benne, hogy tudunk segíteni a család, a baráti kör júniusi hétvégi programjainak kiválasztásában.
Nagyon örülnénk annak, ha a nyár folyamán sok ifjúsági rendezvényről tudósíthatnánk. Szeretnénk az eddigieknél több jól dolgozó ifjúsági szervezetet, tehetséges fiatalt bemutatni. Olyanokat, akik tanulmányaikban eredményesek, olyanokat, akik a sport, a kultúra terén jeleskednek, a művészetek valamelyik ágában kiválóak, vagy közösségszervező munkájukkal segítik korosztályuk tagjait.
A napokkal ezelőtt érettségizett diákjainknak sikeres főiskolai felvételit és kellemes pihenést, minden kedves olvasónknak szép nyárelőt kívánunk! Látogassanak el a vidékünkön megvalósuló szabadtéri rendezvényekre, töltsék barátaik, rokonaik, falubelijeik társaságában a hétvégéket!
Olvassák a Terrát, fogadják júniusi számunkat szeretettel!
a TERRA Hírújság kiadója és szerkesztői