Kisasszony napja – szeptember 8.

   Szeptember 8-ig kellett őrizni a tarlón az aratáskor felvállalt libákat a libapásztoroknak. A fizetség egy liba volt, melyet a libapásztor maga választhatott ki a libaseregből. Mivel nemcsak egy házból volt felvállalva a 20-30 liba, így több lúd is összejöhetett. Még én is őriztem libákat, utoljára 110 libát és lúdat. Korán reggel öt órakor már hajtottuk a libákat. Mivel a közelben hamar elfogyott a tarló 5-6 km-re is elhajtottuk őket. Hajnalban nem is volt baj, mert a libák üres beggyel gyorsan haladtak. A baj hazafelé volt, mikor már telerakták a begyüket és feljött a nap, mert a gyengébbek a melegben nem bírták a hosszú utat. Ilyenkor sokszor két libát is cipeltünk a hónunk alatt, hogy egy kicsit megpihenjenek. Ha messziről jöttünk, a szem, amivel nyakig tele volt a begye, lekerült az alsó begybe és nem látszott, hogy jól van lakva a liba. Nem tehettünk mást, mint „rácsaptuk” a falkát valamelyik kukoricatábla szélére, ahol kukoricalevéllel jól megtömték a felső begyüket. Így aztán a gazdasszony is látta, hogy jóllaktak a libák. El is voltak délután ötig, mert akkor újra indultunk legeltetni. A sok gyaloglásban a libák is megedződtek, nagyra nőttek, be lehetett őket „vetni” töméshez. A hízott libáért kofák jöttek, és a piacra vitték eladni. Egy-egy nagyobb liba 10-12 kg-ra is meghízott, mert naponta kétszer tömték, vízbe áztatott, enyhén sózott, zsírozott kukoricával. Tömés közben, erős csőrével a tömőasszony kezét sokszor megharapta a liba. A sokat ugráló libánál előfordult, hogy „szemet kapott” (a gégéjébe került a kukoricaszem), de mindig akadt az utcában egy ügyes asszony, aki ki tudta tolni a megszorult szemet. Ha mégsem sikerült, legfeljebb levágták és lett belőle libapecsenye.

Mészáros Ilona: Szülőfalum Zsigárd