A hagyományos népélet során a húsvéti ünnepeket megelőző, az egyház által előírt héthetes böjti időszakban, a hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó nagyböjt ideje alatt a társasági élet elcsendesedett; és megváltozott a paraszti étrend is. Ez az időszak hús nélkül telt, az ételek elkészítéséhez szigorúan csak olajt használtak. Csallóköz és Mátyusföld-szerte egészen a 20. század negyvenes éveiig általánosan termesztették a házilag préselt étolaj alapanyagát, a kendert, a napraforgót és a tököt, melyek magvát az olajütőkben préseltették ki.
A keresztény liturgia szerint húsvétvasárnapot megelőző vasárnapon, a virágvasárnapon, a mai napig él a barkaszentelés: a fűzfa fiatal hajtásait a pap a vasárnapi misén megszenteli. A megszentelt barkához fűződő népi hiedelmek különböző változatai Európa-szerte ismertek voltak. Tájainkon általánosan ismert szokás volt, hogy a szentelt barkát nem volt szabad a lakásba vinni, mert akkor „megbogarasodik a ház", sok légy, apró féreg lesz abban az esztendőben. Gyógyító erőt is tulajdonítottak a szentelt barkának. Akinek fájt a torka, annak azt ajánlották, nyeljen le egyet a szentelt barka virágából. Doborgazon azt tartották, hogy ezen a napon el kell vinni a kisgyermeket a misére, mert akkor jobban nyílik a torka, hamarabb megtanult beszélni.
A nagyböjti időszak kiemelkedő záró hete a nagyhét, amelynek minden napjához fűződött valamilyen népi hiedelem, népszokás. A nagyhét első napjai a közelgő ünnepre való készülődéssel, takarítással, tisztálkodással teltek. Faluhelyen napjainkig megtartott szokás a nagycsütörtöki spenótfőzés. A nagypénteket vidékünkön az év legjelentősebb egyházi ünnepeként tartották számon. Ezen a napon szigorú böjtöt tartottak: leginkább egy kis tojást és sovány tejtermékeket fogyasztottak. Mindennemű nagyobb munka végzése tilos volt e napon. Nem volt szabad sem mosni, sem ruhát kiteríteni, mert akkor nagy szerencsétlenség éri a házat. Úgy mondták, hogy ezen a napon „a halott Jézus volt kiterítve", ezért nem szabad kiteregetni semmit. Hitték, hogy a nagypénteken mosott ruhába nyáron belevág a villám.
Nagypéntek korahajnalán az asszonyok csoportosan mentek imádkozni a faluban található szent helyekhez. Feketenyéken például a Fájdalmas Szűzanya szobrához, Hidaskürtön a Kálvária szoborcsoporthoz, némely csallóközi faluban (Doborgaz, Csölösztő, Nagyszarva, Tejfalu) a Nagykereszthez.
Vidékünkön általánosan elterjedt a húsvétvasárnapi ételszentelés. Az első világháborúig teljes mértékben dívott ez a szokás, majd a csallóközi falvakban még később is előfordult, a Mátyusföldön azonban lassacskán elhagyták. Szokássá vált itt, hogy ezen a napon a gazdasszony vagy a családfő étkezés előtt szenteltvízzel megszentelte az ünnepi ételt. A liturgikus ételszenteléshez a gazdasszony a kosárba, fehér szalvétába csomagolva, füstölt húst (sonkát), tojást, bort, kalácsot, esetleg kenyeret készített. Miután hazaértek a templomból, a szentelt ételből fogyasztottak aznap először. Elsőként a tojást, a csallóközi népnyelv szerint „kókannyát" fogyasztották el. Általában minden családtag számára külön egy-egy tojást készítettek. Volt olyan eset, hogy egy tojást osztottak annyifelé, ahány tagú volt a család, s hitték, hogy így nagyobb lesz az összetartás, megértés, szeretet a család tagjai között. Ilyenkor a család távollevő tagjait is számon tartották, megemlítették. Hitték, ha a megszentelt ételből fogyasztanak, az egész évben megvédi a családot a betegségektől, bajtól.
A lányok húsvétvasárnap délutáni foglalatossága a tojásfestés volt, de néhol már nagyszombaton megfestették a tojást és vitték az ételszentelésre. Tájainkon az egyszínű piros tojás volt a divat. Az üzletben vett cigória piros csomagoló papirosát használták leggyakrabban a festésre. Az ügyesebbje gyufaszál segítségével, szalmiák sóval lemaratta a festéket a tojásról, így alakította ki a mintázatát.
A karácsonyi ünnepekhez hasonlóan, húsvétvasárnap sem mosogatták el a piszkos edényt, hanem letakarták s csak másnap mosták el.
A hosszú nagyböjti időszak csendje után, húsvétvasárnap estére újra mulatság volt, kiemelkedő szórakozási alkalom a faluközösség számára.
A Csallóköz egész területén, s a Mátyusföld déli és középső részét lakó magyar lakosság körében húsvéthétfőn a lányokat, asszonyokat friss vízzel locsolták meg. Ez a termékenységet, frissességet, tisztaságot jelképező szokás napjainkig megmaradt. Néhány, a Mátyusföld északi részén fekvő magyar községben (pl.: Vágkirályfán, Vághoszszúfaluban) volt szokás a „suprálás", azaz a lányokat, asszonyokat fűzfakorbáccsal csapkodták meg. Az öntözés, „suprálás" fejében a lányoktól a legények piros tojást kaptak, néhol pedig a lányok a fiúk keblére díszes szalagot tűztek. A húsvéti tojás a termékenység, az új élet jelképeként volt ismert.
Végül hadd adjunk közre egy, a 20. század első évtizedeiből származó locsolóverset, melyet a feketenyéki Rences Katalin mondott el 1988-ban (akkor 86 éves):
Húsvét másod ünnepén,
Kopogtat a kislegény,
A kislányok pirulnak,
Ajtó mögé elbújnak.
Lám az ügyes kislegény
Csavarint az üvegén.
A jó reggelt köszönti
Borit, Jucit megönti.
Na, most Bözsi, Jucika,
Tojott-e a nyuszika?
Tojott bizony hímeset,
Nézd csak, nem is keveset.
Kalácsot is adtak még,
Kakastejjel sütötték.
Danter Izabella tanulmányából
0,50 € x 12 szám = 6 €/év
Aktuális számunk
