Gyönyörű, napsütéses reggelre ébredt Vízkelet július 4-én. A községi hivatal előtt már hajnaltól nagy volt a sürgés-forgás, hiszen jelentős eseményre készültünk. Erre a napra volt kitűzve településünk első díszpolgárrá avatási ceremóniája, önkormányzatunk 2015 márciusában hozott döntése alapján. Ennek értelmében adományoztunk az idei falunap keretében díszpolgári címet főtisztelendő Katona Pál esperes-plébános úrnak szülőfalujához, Vízkelethez való ragaszkodása és hűsége, valamint községünk hírnevének külhonban történő öregbítése érdekében kifejtett áldozatkész munkássága elismeréseként.
A díj várományosa jelenlegi otthona, Földeák küldötteinek társaságában érkezett meg községünkbe, röviddel tíz óra előtt. Falunk polgármestere és képviselői rövid megbeszélést folytattak a becses vendéggel, aki meleg fogadtatásban részesült az ünnepségre meghívott rokonai, volt osztálytársai és barátai részéről is. Szívélyes beszélgetésüket időben behatárolta az ünnepi ceremónia programja, amelynek központi eleme, a díszpolgárrá avatás, a községi hivatal dísztermében zajlott le. A jeles eseménynek testvérközségünk, a magyarországi Taksony, valamint Földeák és Makó város küldöttei is tanúi voltak. A baráti- és testvérközségek delegációit Kreisz László taksonyi polgármester úr, Farkas Éva Erzsébet makói polgármester asszony, valamint Hajnal Gábor földeáki polgármester úr vezette, továbbá jelen volt az ünnepi ceremónián Józsa Attila atya, a Galántai Egyházközség esperes-plébánosa, Lengyel Sándor atya, Vága Egyházközség esperes-plébánosa és Szlávik Antal atya, a Hidaskürti Egyházközség esperes-plébánosa.
Pék Éva méltató beszédében ismertette ünnepeltünk életútját. Rámutatott: bár Katona Pált erőszakkal elszakították szülőföldjétől, ám gyökerei nem szakadtak el. Könyveiben, írásaiban mindig hivatkozik Vízkeletre, községünk hírét külföldön is terjeszti, s szülőfalujához mindvégig hű maradt. Hasonló szellemben köszöntötte az ünnepeltet Nagy Pál, községünk polgármestere is. Kiemelte: bár Katona Pálnak a sors szeszélye folytán nagyon fiatalon kellett a szülőfaluját elhagynia, meghatározó jelentőségűek számára a szülőfalujáról őrzött emlékek.
A díszplakettet és díszpolgári oklevelet Nagy Pál polgármester, Pék Éva és jómagam nyújtottuk át Katona Pál esperes úrnak, aki megköszönte falunk képviselőinek a kitüntetést, s nagyra értékelte Pék Éva áldozatkész munkáját is. Megemlítette: a Makói Városi Televízióban, ahol díszpolgárrá avatása előzményeiről kérdezték, hangsúlyozta, hogy az életében elért sikereket vízkeleti indíttatásának köszönheti. Hozzátette: név szerint Uhlárik és Rózsár Dánielné tanárnőknek tartozik hálával. Vízkeleti nevelése sarkalatos pontjának tartja, hogy megtanítottak a főparancsra. ”Ez szerint a parancs szerint éltem, melynek lényege az emberi szeretet. Mindenkit kell szeretni. Amit az életemben elértem, ennek a krédómnak köszönhetem“ - hangoztatta.
A díszpolgárrá avatási ünnepség után átvonultunk a Szent Anna római katolikus templomhoz, melynek kertjében Katona Pál esperes úr Pavel Tibor képviselőtársam és jómagam segédletével elültette az „emlékezés fáját”.
A templomban Szlávik Antal plébános úr elevenítette fel falunk neves szülöttének életútját a hívek előtt, majd hálaadó szentmisére került sor, melyet Katona Pál esperes úr celebrált jelenlevő paptestvérei segédletével. A szentbeszéd után Szlávik Antal plébános úr ismertette mindazok nevét, akik adományaikkal hozzájárultak a Szent Anna templom ablakcseréjéhez, majd Katona Pál esperes úrral felszentelte az új ablakokat.
Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármester asszonya végezetül felolvasta az egybegyűltek előtt Lázár János, Magyarország Miniszterelnökséget vezető miniszterének levelét, melyben a kormánypolitikus személyesen méltatta és jókívánságait fejezte ki Katona Pál esperes úrnak. Beszédében a polgármester asszony maga is nagyra értékelte az ünnepelt 38 éves makói pályafutása során szerzett érdemeit. Farkas Éva Erzsébet külön kiemelte azt a tiszteletet és szeretetet, ami Katona Pál esperes urat övezi Makón, ott folytatott tevékenységének köszönhetően. A hálaadó szentmise a magyar himnusz eléneklésével ért véget. Ezt követően a templom előtt lehetőség nyílt a vízkeleti hívek és Katona Pál esperes úr közti kötetlen beszélgetésre. Falunk díszpolgára a tőle megszokott szerénységgel válaszolt a feltett kérdésekre.
Az ünnepség folyamán vendégeinkkel megkoszorúztuk a kitelepítettek vízkeleti emlékművét, és főhajtással róttuk le tiszteletünket az eltávozottak előtt. Az ünnepi program keretében községünk a helyi kultúrházban adott ebédet Katona Pál esperes úr tiszteletére, jelenlévő paptestvérei, rokonai, barátai, volt osztálytársai, önkormányzatunk tagjai, valamit a magyarországi baráti- és testvértelepülések küldötteinek részvételével. Meghívást kaptak a szűkebb körű összejövetelre egyháztanácsunk ajánlása alapján azoknak a családoknak a tagjai is, akik adományaikkal hozzájárultak a Szent Anna katolikus templom ablakainak cseréjéhez. Nagy Pál polgármester itt nyújtotta át az ünnepeltnek községünk ajándékát, a vízkeleti templomot ábrázoló olajfestményt.
Az ünnepi ebéd kötetlen beszélgetéssel folytatódott, melynek során mód nyílt kapcsolaterősítő eszmecserékre községünk polgárai, valamint a két új baráti település, Földeák és Makó küldöttségének tagjai között. Katona Pál esperes úr jóvoltából községünk új támogatókra talált, akik kinyilvánították, hogy segíteni kívánják épülésünket, nemzeti öntudatunk erősítését. Köszönhetjük mindezt községünk szülöttének, aki figyelemre méltó életpályát tudhat a magáénak, mindemellett azonban megmaradt szerény embernek. Elnéztem ahogy az általa írt könyveket osztogatta és dedikálta a feszes programtól némileg fáradtan, mégis mindenkihez kedvesen szólva. Örülök, hogy magunkénak tudhatunk egy olyan embert, akit tisztelni lehet. Isten tartsa meg egészségben.
Horváth István, alpolgármester