Katona László 1949. június 1-jén született Zsigárdon. Eredetileg telefonszerelőnek tanult, de már gyermekkora óta fafaragással is foglalkozott. Első emlékoszlopait a ´70-es évek végén a felvidéki nyári művelődési táborokban készítette, miközben a mellé szegődő érdeklődőket is tanítgatta a fafaragás fortélyaira. Később társadalmi és politikai szervezetek, intézmények felkérésére is készített emlékoszlopokat, amelyek Gombaszögön, Gímesen, Komáromban és annak Örsújfalu, illetve Gadóc városrészében, továbbá Gútán, Zsigárdon, Martoson, Marcelházán, valamint Magyarország-szerte, így Lakitelken és másutt is megcsodálhatók. Az emlékoszlopok készítésével egyidőben népi bútorokat is faragott.
Hangszerkészítéssel a ´80-as évek elejétől foglalkozott. Előbb citerákat, majd több kobozt, lantot, tökciterát, ütőgordont, dudát és tekerőlantot készített, valamint mindenféle húros hangszer javítását és restaurálását vállalta. A keze közül kikerülő hangszerek kiváló hazai és külföldi zenészek tulajdonába kerültek, illetve eljutottak Svájcba, Franciaországba, Erdélybe, a Vajdaságba, Magyarországra. A felvidéki Ghymes együttessel hangszerei Amerikát és Japánt is bejárták.
A famunkákon kívül hozzávetőleg 40-féle réz emlékérmet készített, főként a Csemadok és a főiskolai diákklubok által szervezett nyári művelődési táborok, illetve a honismereti kerékpártúrák résztvevőinek, továbbá a Csemadok-évfordulók és a jelentős történelmi személyiségek (pl.: Szepsi Csombor Márton és Szenczi Molnár Albert) emlékére.
Az ügyeskezű fiatalember a ´70-es évek elejétől a felvidéki kulturális és politikai életbe is aktívan bekapcsolódott. 1977-79 között a vágsellyei Vörösmarty Klub titkáraként, majd elnökeként is tevékenykedett. Az 1989-es bársonyos forradalom után pedig a Független Magyar Kezdeményezés (FMK), később a Magyar Polgári Párt (MPP) egyik alapító tagjaként is hazai magyar közösségünkért kívánt munkálkodni.
Mindezek ellenére a sors nem bánt vele kegyesen: 1984-ben életmentő szívműtéten kellett átesnie. Az azt követő évtizedben a beépített mű szívbillentyűvel is rendületlen munkabírással készítette érmeit és hangszereit. Munkáiból 1986 és 1994 között több kiállítást rendeztek Örsújfalun, Somorján, Királyréven és Gadócon. Hangszereit rendszeresen kiállította a zselízi, martosi, nyárasdi és izsai népművészeti fesztiválokon, valamint 1990-től a Budapesti Tavaszi Fesztiválon is. Legutóbb 2015. december 10-én, egy pozsonyi emlékkiállításon találkozhattunk alkotásaival.
Katona László 1995. december 13-án, 46 évesen hunyt el Komáromban. Szülőfalujában, a zsigárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Forrás: Hírek.sk