2016. december 17-én a Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda nagyon színvonalas és gazdag karácsonyi ünnepi műsora után, a délutáni órákban, a templom előtti térről karácsonyi dalok hívogatták a helyi lakosokat egy igazi hangulatos karácsonyi vásárra, amelyet az iskola a Pro Mached Polgári Társulással közösen szervezett. Amíg a szülők gőzölgő forralt bort és karácsonyi puncsot kortyolgattak, helyi finomságokat kóstolgattak, és a vásári árusok portékái között válogattak, addig a gyerekek az iskolai kézműves foglalkozások alatt elkészített gyönyörű karácsonyi díszekkel felcifrázták a téren található fenyőfákat. A helyi Szent Hubert Vadásztársaság is kitett magáért, a finom őzgulyásuk után megnyaltuk mind a tíz ujjunkat! Jótékony célra főtt, az iskolások javára, így gyorsan el is fogyott.
A vásárba a helyi fiatal kézművesek mellett bekapcsolódott a Mészáros Dávid Alapiskola és Óvoda is, szebbnél szebb saját készítésű karácsonyi díszekkel, ékszerekkel, valódi remekművekkel. A gyerekek nagyon komolyan vették a vásárra való felkészülést, már hetekkel ezelőtt elkezdték a munkát, és még az értékesítésből is aktívan kivették részüket. Hiszen az eladásból befolyó nyereség teljes egészében az iskolát, az egyes osztályokat illette.
Köszönet falunk polgármesterének és a képviselőtestületnek, Bréda Enikőnek, a vadászoknak, az iskolának, valamint az önkénteseknek, akik segítségükkel, támogatásukkal hozzájárultak az akció sikeréhez.
Fodor Szilvia