II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának mátyusföldi eseményei

   A Vág-vonal, valamint a Vág és a Kis-Duna között elterülő terület a 18. század elején fontos stratégiai szerepet játszott. A terület részét alkotja a Mátyusföld néven ismert tájegységnek. Maga a Mátyusföld-fogalom elemzése nem képezi jelen munkánk témáját, így csak a pontosítás végett szögezzük le, hogy Mátyusföld alatt a két folyó, a Vág és a Kis-Duna által bezárt területet fogjuk érteni, illetve figyelmünk kiterjed azokra a településekre, amelyek közvetlenül a Vág túlsó partján fekszenek, és közigazgatásilag jelenleg a Galántai, illetve Vágsellyei járás részét képezik.

   Mátyusföldet a kuruc csapatok 1703 decemberében érték el, miután 1703. november 28-án elfoglalták Lévát, majd december 2-án Galgócot, és december 4-én Nagyszombatot. A régióban az első jelentősebb katonai táboruk 1703 decemberében Szeredben és környékén létesült. A hely kiválasztása nem volt véletlen. Szerednek, illetve a területén található egykori semptei várnak ekkor még nagy stratégiai jelentősége volt, hiszen ez volt az egyik legjelentősebb Vág-parti átkelőhely. Szeredből közúton könnyen megközelíthető volt nemcsak Pozsony, hanem Bécs is. Szered és Pusztakürt területén létrehozott katonai táborokon kívül december elején a közeli Nyitra megyei Kis-Köröskényben is katonai tábor létesült. A fennmaradt forrásokból kitűnik, hogy a felsorolt táborok ellátásában nagy szerepet játszottak a mátyusföldi települések.

   1703 utolsó hónapjától a kuruc csapatok jelenléte állandósult a térségben. Ez annak tudható be, hogy a császári csapatok nem tudtak komolyabb ellentámadást indítani a kurucok ellen. 1704 kora tavaszán nemcsak a Mátyusföld, hanem a Csallóköz is Rákóczi katonáinak a kezén volt. Áprilisban Diószeg mellett létesítettek nagyobb katonai tábort. Május folyamán rövid időre a császári csapatok visszafoglalták a csallóközi és a mátyusföldi területek nagy részét. Sikerük azonban nem volt tartós, mert 1704. május 28-án a Kárpátok lábánál elterülő Szomolánynál vereséget szenvedtek. A kuruc csapatok ebben a csatában Ocskay László vezetésével Ritschan Ádám generális csapatai fölött győzedelmeskedtek, oly sikeresen, hogy magát Ritschant is foglyul ejtették. Néhány óra alatt körülbelül 1000 osztrák katona esett el.

   A csatát megelőzően már komoly kuruc haderő tartózkodott a Mátyusföldön, áprilisban Tajnay Pál egységei 2 hétig Sellyén voltak beszállásolva. Az 1704-es év folyamán II. Rákóczi Ferenc seregei a Mátyusföldön több helyen is táboroztak. A diószegi tábor Bercsényi Miklós főgenerális vezetése alatt állt. Ugyancsak rövid ideig katonai tábor létezett Alsó-Nyárasdon, Nádszeg mellett, valamint Szelőce térségében is. Az 1704-es évben a Vágvonalat továbbra is sikerült tartaniuk a kuruc seregeknek. Katonai sikereikben az év utolsó napjaiban állt be törés, mert december 28-án Nagyszombat mellett vereséget szenvedtek a császári csapatoktól. A csata után 1705 januárjában a labancok egészen Sellyéig jutottak, de győzelmük ellenére, csak a tél folyamán tudták megtartani a térséget, 1705 márciusában elvonultak. Régiónk egy része a nagyszombati csata után is kuruc kézen maradt, hiszen Bercsényi Miklós tábora 1704 decembere és 1705 márciusa közt Vecsén volt. Bercsényi Miklós csapatain kívül a térségben táboroztak Eszterházy Antal csapatai is. A kurucok tavasszal rövid időn belül vissza tudtak vágni, és hosszabb ideig le tudtak táborozni a Mátyusföldön. Bercsényi Miklós vezetése alatt, még a nyári hónapokban elfoglalták a Csallóközt. A Kis-Duna és Vág közti területet is ellenőrzésük alatt tartották. 1705 augusztusának kezdetén nagyobb katonai tábor létezett Galánta és Kajal között. Bercsényi több levelet is írt ebből a táborból. Még augusztus folyamán a tábort Galánta és Szered közé helyezték át, majd októberben Jókánál építették ki. 1705. október 17-én Galántán került sor a Bercsényi Miklós és Ocskay László közti megbeszélésre. Mátyusföld 1705 végén és 1706 elején is a kurucok kezén maradt. 1706 márciusának végén indult meg a császári csapatok ellentámadása Stahremberg Guido vezetésével. A labancok a kurucok Vág menti pozícióit vették célba. 1706 júniusában elfoglalták Galántát és Sellyét. 1707 tavaszán azonban már Somogyi Ferenc csapatai lettek beszállásolva Sellyén, Deákin és Pereden. 1707 júniusának első felében a sellyei sáncokban még mintegy 400 kuruc gyalogos tartózkodott. Júniusban itt halt meg egy Girécs nevű tiszt is, akit teljes katonai dísszel Mocsonokon temettek el. 1707 októberében a Stahremberg vezette császári csapatok jelentős pozíciókat szereztek a környéken, Sellyét, Szeredet, Semptét és Galántát is elfoglalták. A telet a császári csapatok itt töltötték, majd 1708 márciusában ismét Bottyán János csapatai szálltak be Sellyére. 1708 júniusában Tornócnál ütöttek rövid időre tábort. A császári csapatok Galántát és a tőle északabbra levő területet 1708 márciusáig fennhatóságuk alatt tartották, ekkor Bottyán János indított a Vág folyón átkelve támadást a császári csapatok galántai állásai ellen, amelyeket el is foglalt. A város egy része a harc során leégett. Bottyán visszaszerezte a kurucoknak az egész Mátyusföldet.

   A Rákóczi-szabadságharc katonai sikereiben azonban 1708. augusztus 3-án végzetes fordulat állt be, amikor Trencsénnél a kurucok vereséget szenvedtek. Ettől fogva már csak rövid ideig, és helyenként tudták a kurucok a Vág-vonalat visszaszerezni. Érsekújvár feladásáig néha felvillant a remény a Vág és a Kis-Duna közötti terület visszaszerzésére, de miután 1710. szeptember 24-én a kurucok hosszú ellenállás után feladták Érsekújvárt, katonai akcióik a Mátyusföldön befejeződtek.

   A harcok során a lakosság sok szenvedésen ment keresztül, a katonák elszállásolása és élelmezésük biztosítása hatalmas megterhelést jelentett. Az egyes települések által elszenvedett károk nagy részéről leginkább a fennmaradt kárjelentések alapján szerezhetünk tudomást. Sajnos nem mindegyik településé maradt fenn. Illusztrációként csak Sellye kárjelentését közöljük, hogy az érdeklődő betekintést nyerhessen a terhek nagyságába. 1703 decemberében a sellyei lakosok a szeredi kuruc katonai táborba 150 darab kenyeret, 3 kocsi szénát, 2 disznót és 65 mérő (1 mérő 54 liter) zabot szállítottak. Ugyanabban a hónapban az Alsó- és Felső-Köröskényi táborba Szentpéteri Imre csapatának küldtek 202 kenyeret és 2 disznót. 1704 januárjában Szeredbe Gerhart György kapitánynak adtak 56 libra marhahúst (1 libra kb. 560 g), 6 libra szalonnát és vajat. 1704 áprilisában első ízben voltak katonák beszállásolva Sellyén. Tajnay Pál két zászlóaljnyi katonasággal egy hétig lakott a városban. Ez idő alatt elfogyasztottak 156 mécz bort (1 mécz kb. 1,69 liter), 6 mécz vajat, 3 disznót és egyéb élelmet, „konyháravalót”, ahogy azt a korabeli leírás megnevezte. Az ágyúk Lipótvárra vontatásához a sellyeiek még az 1704-es évben 4 ökröt is adtak.

   1704. december 27-én a sellyei kastélyból Almási Ferenc, Komárom megye alkapitánya 148 mécz abrakot vitt Balog István kapitány csapatának (486 ló), Szentiványi Jánosénak (166 ló), Géczy Gáborénak (55 ló), Tannay Pálénak (33 ló), Sámboky Péterének (25 ló), Tóth Mártonénak (22 ló), Zay Lőrincének (95 ló). 1705 januárjában Bottyány János csapatának adtak ki a sellyei kastélyból 282 mécz abrakot. Január folyamán még Balog Jánosnak, Vég Jánosnak, Géczy Sándornak, Pető Györgynek és Bodoky Istvánnak, Eszterházy Antal hadnagyának, Somodi Ferenc főhadnagy parancsára adtak ki takarmányt.

   1705 februárjában a kastélyból Dávid Imre, Ocsvay Pál, Károlyi Darvas Ferenc, Ragoz János, Bossányi Ferenc, valamint Ocskay László és Károlyi Sándor katonái vittek el abrakot. 1705 márciusában Kastyán Miklósnak, Takács Ádám parancsára, az uradalomnak ismét takarmányt kellett adnia a felkelő csapatok szükségleteire. Az egész uradalomból 1704 decembere és 1705 márciusa között 1866 mécz abrakot vittek el. Ezen kívül a kastélyból a Vecsére beszállásolt katonák lovainak szükségletére erőszakkal elvittek 1000 mécz abrakot. Ezek a terhek a földesurat terhelték, de a Sellyére beszállásolt katonák 1705-ben Loczi András kapitány ezrede, majd később 4 zászlóalja a város lakóit terhelte. A sellyei elöljárók a nekik adott élelmet (12 mázsa hús, 30 mécz bor) és az erőszakkal elrabolt tulkok értékét 8 aranyra becsülték. A város lakói a vecsei táborba 1705 augusztusában további élelmet voltak kénytelenek adni.

   A Mátyusföld a Rákóczi-szabadságharc idején nagy stratégiai jelentőséggel bírt. Később 1848/1849-ben játszott fontos szerepet a lezajló katonai eseményekben. Pozsony és Bécs közelsége, valamint az a tény, hogy a Mátyusföldön át haladtak az ország déli és északi, valamint nyugati és keleti részeit összekötő utak, még inkább fokozták stratégiai jelentőségét. Földrajzi fekvése gyakran előnyére vált, azonban a török háborúk idején, majd a Rákóczi szabadságharc katonai akciói során lakossága komoly megpróbáltatásoknak, megterheléseknek volt kitéve. Ennek ellenére leszögezhetjük, hogy a sok válságos és háborús idő után új gazdasági fellendülés vehette kezdetét. Így volt ez a török háborúk és a Rákóczi szabadságharc katonai eseményei után is. A 18. században nemcsak a gazdasági változások, hanem az itt élő lakosság nemzetiségi összetételének átalakulása is tetten érhető.

PhDr. Novák Veronika PhD.