II. András és az Aranybulla

„Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico”

„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz és ha mindenki beleegyezik én magam nem ellenzem”

   A történészek elemző, értékelő munkája eredményeként nem biztos, hogy II. András bekerülhetne sorozatunkba. Ez elsősorban az Aranybulla és a Diploma Adreanum kiadásával magyarázható (ma alkotmánytörvényként emlékeznénk ezekre), másodsoron a nemesi vármegyerendszer kialakulásának kezdeteivel, s végül Gertrudis királyné meggyilkolásával. A királynégyilkosság itt-ott előfordult a történelem folyamán (például Angliában), de nem tartozott az uralkodók, az uralkodás kelléktárába.

   II. András, III. Béla és Chatillon Anna második fiúgyermekeként született 1176-ban, vagy 1177-ben. III. Béla halála után Imre került a trónra (1196-1204), majd annak utódja az alig négy éves III. László (1204-1205).

   Halálával a megüresedett trónt 1205-ben, most már megkoronázott királyként II. András foglalta el (1205-1235). A halicsi hadjárat idején, 1213-ban a magyar főurak egy csoportja, akik már 1209-ben összeesküvést szőttek a királyné ellen, meggyilkolták Gertrudist. A sikertelen és költséges hadjáratból visszatérő király csak Péter ispánt végeztette ki. Bánkot és a többieket megfosztotta beosztásuktól, de egyúttal más, fontos beosztásba helyezte őket.

   Egyes krónikások szerint a hét éves Béla herceg látta anyja halálát, és ismerte az összeesküvők egynéhányikát. Ezek az események szinte kibékíthetetlen ellentéteket okoztak a tékozló király és a trón várományosa, Béla herceg között. Az sem segített, hogy a herceget 1214-ben ifjabb királlyá koronázták.

   A latinul és magyarul is közölt idézetet János esztergomi érseknek tulajdonítják, többértelműsége arra enged következtetni, hogy a főurak őt is szerették volna bevonni az összeesküvésbe, de az értelmezés sokfélesége is arra enged következtetni, hogy nagy politikai tapintattal távol tartotta magát az összeesküvőktől.

   1217-ben apja, III. Béla végakarata értelmében keresztes hadjáratot szervezett, csak az volt a probléma, hogy az erre a célra ráhagyott pénzösszeget régen elemésztette. 1218-ban félbeszakította a keresztes hadjáratot és a latin császárság ellen fordult.

   Elképzelései sikertelenek, s mikor 1219-ben hazatért, egy lerombolt országot talált. Ezt egyhamar rendbehozni szinte lehetetlen volt, hiszen az óriási, megyényi birtokok eladományozása mellett adóbevételeket, vámokat is bérbe adott. Ennek a romba döntött gazdasági, politikai rendszernek, melyet az ifjabb király hívei méginkább kihasználtak saját céljaik érdekében, lett az eredménye az 1222. április 24-én kiadott Aranybulla (mai értelmezése megközelítően alkotmánylevél is lehet), amely kiadását egy-két haladó gondolkodású főnemes mellett a szerviensek, a királyi jobbágyok (katonanemesek, közép és kisbirtokos nemesi osztály tagjai) kényszerítettek az uralkodóra.

   A 31 paragrafust tartalmazó oklevél kimondta, hogy nem szabad országon kívüli személyeknek birtokot adományozni, s az adózás mindenkire vonatkozik. A 31. zárótétel kimondta a nemesség ellenállási jogát (ins resistendi) abban az esetben, ha a király nem tartja be a bullában foglaltakat. 1224-ben a király kiadja a Diploma Andreanumot, amelyben biztosította az erdélyi szászok jogait.

   Róbert esztergomi érsek volt a bullák fő ellenzője, s az sem volt elég, hogy a király 1231-ben bizonyos engedményekben részesítette az egyházat. Az érsek 1232-ben egyházi átok alá vetette az országot, így a király kénytelen volt lényegében az egész Aranybullát felfüggeszteni. Mindezek ellenére történelmi változásoknak lehetünk tanúi, hiszen például a zalai nemesek, ahogy kivonják magukat a főurak és főpapok uralma alól, 1232-től lerakták a nemesi vármegye alapjait. A megye területén az alispánok és az általuk választott hivatásosok vezetésével irányították a megye életét, s ez néhány évtized alatt egész Magyarországon uralkodó közigazgatássá vált. Ennek a két bullának a következménye az árutermelés és a pénzgazdálkodás kialakulása. Kiváltak és a városokban telepszenek le az iparos parasztok, a jobbágyparasztok pedig a mezőgazdaság fejlődésében játszottak fontos szerepet.

   II. András élete vége felé még tett egy sikertelen hódítási kísérletet Halicsban. 1235. szeptember 21-én elhalálozott. Egresen (Maros folyó mellett), a Cistercita kolostorban helyezték örök nyugalomra ezt a nyughatatlan Árpád-házi királyt. Utóda, fia IV. Béla lett.

Dr. Pukkai László