Bíró László megyei képviselő ismertetője Nagyszombat megye önkormányzatának júniusi üléséről.
A júniusi ülésen elfogadott határozatok közül a számunkra legfontosabbakat ismertetem röviden:
Az önkormányzat 5 területen – kultúra, sport, ifjúság, egészségügy, szociális ügyek – hirdetett pályázatot társadalmi szervezetek, önkormányzatok, civil kezdeményezések részére, tevékenységük segítése, fejlesztési programjaik támogatása céljából. A költségvetés alakulásától függően az MKP képviselőcsoportja indítványozni fogja, hogy a most jóváhagyott összeg a jövőben növekedjen, ezáltal több pályázónak legyen lehetősége tervei megvalósítására.
Döntés született a Dunaszerdehelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola támogatásáról is. A megye a Környezetvédelmi Alaphoz benyújtott pályázat sikere esetén az önrészt magára vállalja.
A megyei önkormányzat tudomásul vette a bősi körforgalmi út megépítésének tervezetét, amelyet a megye közlekedési bizottságának továbbított véleményezés céljából. A döntés az őszi önkormányzati ülésen születik meg.
Elkészült a megyei hatáskörbe tartozó oktatásügyi intézmények támogatásáról szóló jelentés is, amely megcáfolja az indítványozó feltételezését. A kimutatás szerint a Dunaszerdahelyi és Galántai járásokban működő oktatási intézmények a lakosság számának arányában részesültek és részesülnek jelenleg is megyei támogatásban.
A galántai és dunaszerdahelyi kórházak kérdése a közeljövőben sorra kerülő rendkívüli ülés témája lesz. A megyei vezetés feladata a témával kapcsolatos megegyezés keresése a megyei önkormányzat frakciói között.
Az MKP megyei képviselői minden erejükkel, igyekezetükkel vidékünk fejlődését szorgalmazzák.