Igaz történetek Vágáról

   1920 után Szerdahely-Vága plébánosa Ferdiš Juriga lett. Szlovák képviselő. Néhány évig az egyház szolgálatából is kilépett, hogy politizálhasson. De a politika nem biztosított neki kényelmes megélhetést, a funkcióból ki is bukott. Ezért hát újból visszatért egyházi szolgálatba és a nagyszombati ordinariátus ide diszponálta őt. Vasárnap jött bemutatkozni a templomi misén, délelőtt. Bement a harangszó előtt a templomba, s a templom üres volt. Csak néhány öregebb néne üldögélt csendben a padokban. Juriga elámult. Micsoda falu ez? ennyire templomkerülők?! Aztán megkérdezte a nénéket: mi ez? ilyenek? Máskor is így van? A nénék hallgattak. Egy szót sem szólt egyikük sem. Juriga méginkább elámult. Ő nem az az ember volt, aki megijed, aki meghátrál. Tovább faggatta a nénéket: mi van? hol vannak?... A nénék megszólaltak: nem jöttek. Azt hallották, hogy maga ellenség, gyűlöli a magyarokat. Nem jöttek és nem is jönnek. Ferdiš elmosolyodott: nohát, még ilyet! Utánuk megyek. El is ment a kocsmába. A kocsma tömve férfiakkal. Isznak. A söntéshez lép és a kocsmárostól minden jelenlevőnek kér 3 deci pálinkát. Koccint velük külön-külön. Bemutatkozik. A nevükön szóllítja őket. A harmadik deci után nagy hangon elkezdi énekelni a magyar himnuszt: Isten áldd meg a magyart... Minden férfi rázendít, harsog a kocsma, öröm járja át az emberek szívét: ez a mi emberünk, nem ellenség! A himnusz végén Juriga kiállt: férfiak! utánam mindenki a templomba misére! És elindult a tömeg az utolsó szálig. Nagy körmenet ment a templom felé a pap után. Már nemcsak a kocsmai férfiak, de a házukból is mind előjöttek az asszonyok és gyermekek és követték a papot. Jurigát Vágán megszerették és ő is a vágaiakat. Jó, kedves papja lett a népnek.

   A feudális uraság szérüje a "Pajták Végén" volt. Most már házakkal van beépítve ez a hely. Mellette volt a zsellérek szérüje. Most azonban a primácia szérüjén vagyunk, ahol a jobbágyok éppen robotolnak. Munka közben persze nem lehet szó nélkül lenni. Most is találtak vitatárgyat, mint a vallásos ihletességű emberek vallásos vitatárgyat: mi van a halál után? Van-e örök élet, vagy nincs? Van-e igazságszolgáltatás vagy nincs? Van-e mennyország, angyalok, és az Isten valóban a mennyei trónon ül-e? Heves vita alakult ki a kérdés fölött és sehogy sem bírtak dűlőre jutni. Akkor az egyik, aki csúfondáros ember volt, így szólt: döntsük el! én adok bizonyítékot! amott van a pajta mellett a hosszú létra, akasszatok fel engem rá kötéllel a nyakamon. Fogtok rám vigyázni. Ha majd látjátok, hogy haldokolni kezdek, fulladozom, a lábam rugdalódzik, akkor vágjátok el a kötelet, nos majd elmondom nektek, mit láttam ottan túl. Nagy hahotával fogadták az indítványt és ráálltak. Mindent megtettek úgy. A falu első huncut emberének kötélhurokba húzva a fejét, a nyakán a hosszú létrán magasba emelték és várták, mikor is vágják el a kötelet. Ekkor két nyúl ugrott kergetőzve a bámész nép közé. Minden robotos a nyulakat kezdte hajszolni, hogy megfogják... Jó messzire űzték őket. Már el is felejtkeztek, hogy a kötélen lóg az ajánlkozó. Bizony, mire visszajöttek, már a lába sem mozgott, a nyelve is kilógott, a szemei is ki voltak fordulva, nem szólt biz az már egy szót sem. Senkinek nem mondta el, mi van a másvilágon, a robotoló nép elszomorodott: a falu tréfagyártója ilyen nagy tréfát még sohasem csinált. Eddig csak egyes személyeket tréfált meg, most megtréfálta az egész falut. Szétröppent a hír és a közmondás: szent dolgokból tréfát ne űzz!
Danczi Lajos: Vága egyházközség története című könyvéből

Farkas Róbert, Vága