Vidékünkön hagyományosan mindig Zsigárdon rendezik az év első versenyét. A halászati szezon most is ezzel a május elsejei versennyel kezdődött is. Összesen 65 versenyző nevezett be hét településről. A megmérettetés szervezői és lebonyolítói Turcsek Attila járási halászgazda, illetve Zaťko Dušan és Kovács Zoltán, a helyi szervezet elnöke és alelnöke voltak.
A versenyzők a szabályoknak megfelelően két bottal halászhattak, a legnagyobb halakat kifogókat, illetve a fehér halak összsúlyát díjazták. A legnagyobb pontyot Sóky Árpád fogta ki, a második helyen László, a harmadon pedig Modránszky Zoltán végzett. A fagyos napoknak köszönhetően a versenyzők összesen 26 pontyot fogtak ki a verseny ideje alatt.
A falubeli és a környékről érkezett érdeklődők számára halászlé, sült hekk és sült ponty készült, igazi családias hangulat uralkodott a délelőtt folyamán.
A zsigárdi versenyt a helyi horgásszervezet, Turcsek Attila, a Jednota Coop Zsigárd, Barczi Ondrej és Borsányi Ferenc - Aqafish támogatták.
-szf-