Hogyan küldött halat?

   Keresztapám apró termetű mokány magyar ember volt. Viccelődő természete mellett szókimondásáról volt nevezetes a faluban. Azt mondják, a vicces emberek szeretik a társaságot, ő mégis a hallgatag emberek szórakozását űzte. Egyike volt azoknak, akik az ősök nyomdokain haladtak, és az egyre romló folyóvizek ellenére is halászok maradtak.

   Minden szabadidejét a vízparton töltötte. Egy vasárnap is már reggel óta szűrte a vizet, de egy fia keszeg sem került a tarisznyájába.

   Arra vadászott az erdőben a plébános is. Már jó délutánra járt, mikor odaért a keresztapámhoz, és barátságosan odaköszönt:

- Dicsértessék az Úr Jézus!
- Na, Imre, járnak a halak?
- Mindörökké! - Fogadta a köszönést, majd nyomban rávágta:
- Hát az Urat lehet dicsérni, de a mai haljárást nem. Ráadásul még kend is megjelent, azt hiszem, ma üres tarisznyával megyek haza.
- Ne hidd, Imre, hogy balszerencsét hozok, meglásd, ahogy eddig elkerültek a halak, úgy vissza is jönnek a hálódra, csak bízni kell!
- Csodálkozol? Hisz az utóbbi időben te is elkerülöd az Isten házát, már régen láttalak a vasárnapi misén!
- Ne is mondja, plébános úr! Én minden vasárnap hajnalban, mikor kijövök halászni, megfogadom, hogy amint megtelik a tarisznyám, elmegyek misére. Hát tehetek én arról, hogy az Úr nem küldi erre a halakat?
- No majd legközelebb, meglásd, megsegít az Úr! Lesz jó fogás, és misére is eljöhetsz! – Távozóban még hozzátette: - De akkor aztán nekem is küldjél a halból!
- Küldök plébános úr, küldök! – ígérte meg keresztapám készségesen.

   Pár héttel később szép napos időben kitódult a nép a vasárnapi miséről. Az idősebb emberek szokás szerint megvárták kint a papot, hogy egy kicsit beszélgessenek vele. Ott volt közöttük keresztapám is, csak úgy feszült a mellén a végiggombolós pruszlikja. Észre is vette őt a pap nyomban.

- Amint látom, Imre, újabban szerencsés halfogásod van, már harmadik vasárnap is itt vagy köztük. Csak egyet nem értek, ha az Úr megsegített, te miért nem segíted az ő szolgáját? Nem küldtél a közbenjárásomért a beígért halból.
- Hát, ami azt illeti, jó fogásaim voltak, de küldtem is halat a plébános úrnak, már hogy ne küldtem volna! Tán nem értek oda?
- Nem biz a! Egyet sem kaptam meg!
- Akkor én elmagyarázom a dolgot a plébános úrnak. Az elmúlt két vasárnap olyan jó haljárás volt, hogy reggelire tele lett a tarisznya, csak úgy nyüzsögtek a halak a hálómban. Nem volt hová tennem őket, visszaengedtem, és mondtam nekik, menjetek a plébános úrhoz, ha már ilyen szépen közbenjárt. Két alkalommal is küldtem őket. S ha még nem érkeztek meg, …az már az Úr dolga.