Hóember-dal, Fázik a viskó

Fellinger Károly: Morzsabál

Hóember-dal

Kalapomba, vaskalapba,
víz kerül a tyúkseregnek,
cirokseprűmmel a lányok
pókhálóznak, port sepernek.

Lapátra kerülök – mondom - ,
busójárók a nyomomban,
hóemberség kéne, csöppnyi,
földön, égen s a pokolban.

Gombjaim egy durcás gyerek
leszaggatja, földre veti,
még jó, hogy a szélanyóka
valamennyit összeszedi.

Így sírdokál az udvaron
szíve olvad, olvad fénye:
Ó – suttogja -, visszahoz majd
szelek havának szeszélye.

Fázik a viskó

Fázik a viskó,
kéménye reszket,
érzi hatalmát,
a zord szeleknek.

Meghűlt a nagyi,
nincs, ki fát vágjon,
igyekszik mégis,
zsírpapír lángol.

Szeles a kis láng,
nagy fába harap:
akácfa csökje,
túl nehéz falat.

Kialszik végül,
senki se bánja:
gyújtóssal lép be
kisunokája.

Örül a nagyi,
a lelke szárnyal,
kéményre röppen
s elhangzik pár dal.