Gólyák, francos franciák meg a Zorbánviktor

Mi az Európai Parlament (EP)? Mi a szerepe? Hol a helye az Európai Unió intézményei között?

   Ember legyen a talpán, aki ezekre a kérdésekre gondolkodás nélkül vágja rá a választ, pedig mi, magyarok legendásak vagyunk arról, hogy a focihoz és a politikához nálunk jobban senki sem ért. Az egyszerű választópolgár tudja, és ebben a meggyőződésében megingathatatlan, hogy az EP-képviselők csak lopják a napot Strasbourgban, Brüsszelben, kapják érte a szép fizetést, a többszörösét annak, amit ő idehaza keres, de ő majd jól kiszúr velük: nem szavaz rájuk, sőt el se megy szavazni, és egy jót röhög majd a markába. Ettől persze Strasbourgban nem áll meg az élet,  képviselőből se lesz kevesebb, csak nekünk nem lesz egy se, és a szomszéd tehene is vígan legelészik tovább.

   Ha képviselőként nem is, turistaként bárki eljuthat az EP-be. Maguk a képviselők is igyekeznek megtenni mindent annak érdekében, hogy jövendőbeli választóik körében népszerűsítsék az európai intézményrendszert, lehetőségük van arra, hogy diákcsoportokat hívjanak meg, akiknek bemutathatják a parlamenti munkát, az uniós intézmények működését. Idén nyáron Bauer Edit EP-képviselő irodájának szervezésében egy busznyi tanár, diák (tanulmányi és sportversenyek sikeres résztvevői), egyetemista utazhatott Strasbourgba. 

   Akárcsak két évvel ezelőtt, idén is köztük volt az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium 10 diákja akik jutalomkirándulásként kapták az utat, mivel sikeresen szerepeltek a Száraz Magdolna tanárnő által szervezett háziversenyen, melyen az Európai Unióval kapcsolatos ismereteikről adhattak számot. Példájuk is bizonyítja, hogy van értelme aktívan bekapcsolódni a különféle tanulmányi versenyekbe, projektekbe, a háromnapos utazás ugyanis teljesen ingyenes volt, a költségeket a képviselő asszony irodája állta, a diákoknak gyakorlatilag csak költőpénzt, zsebpénzt kellett magukkal vinniük. Számukra pár nappal később kezdődött meg a nyári szünet, bár kétlem, hogy a 10 szerencsés bármelyike szomorkodott volna emiatt. Vasárnap, június 30-án a kora délelőtti órákban útnak indultunk, hogy Ausztriát és Németországot átszelve, 16 órás kimerítő buszozás után megérkezzünk offenburgi szálláshelyünkre.

   Ausztriából viszonylag keveset láttunk, köszönhetően az autópályák mellett hosszú kilométereken keresztül futó, mindent jótékonyan takaró zajvédő falaknak. Ennyitől talán még a Pink Floyd is besokallt volna. A nyelvtudás pedig hasznos dolog, bár vezethet fura és vicces szituációkhoz. Az egyik pihenőhely melletti vendéglőben - az egyébként kedves és udvarias - pincérlány a „das ist für Ausländer“ szavak kíséretében vette ki a kezemből a többnyelvű étlapot (mire végre megtaláltam a magyar részt), és adott át egy csak német nyelvűt.

   Németországban a látnivalók száma egyenes arányban nőtt az út menti „építmények” számának csökkenésével. Szerencsénkre, mert megőrültünk volna, ha a többórás út során betonfalat kell nézegetnünk találgatva, vajon mi lehet mögötte. Késő este érkeztünk offenburgi szálláshelyünkre, amely az antik istenek hírvivőjének nevét viselte. Mercurius személyesen nem volt jelen, így üzenet híján magunktól kellett rájönni, a kábeltévé melyik csatornáján fogható a brazil-spanyol. Utólag visszanézve: a himnuszokat otthon is meghallgathattam volna.

   Másnap pazar reggeli után irány a szomszédos Franciaország: Haut Koenigsburg vára, amelyet a századfordulón építtetett újjá Vilmos császár, hogy hirdesse a német nép és a császárság dicsőségét. A háború után Elzász visszakerült Franciaországhoz, vele együtt a vár is, a franciákat meg a legkevésbé sem hozta lázba a dicső germán múlt. Gazdagabbak lettek viszont egy csodaszép várkastéllyal, amelynek ágyútornyából fantasztikus kilátás nyílik a Rajna völgyére és a környező hegyekre. Az idill csak addig tartott, amíg egy busznyi alsó tagozatos nem vette birtokba a kilátót és az ágyútermet, a zaj, amit csaptak, talán még a várat egykor elfoglaló és leromboló svédeket is világgá kergette volna.

   Délután ebéd a közeli Obernai-ben, egy régi, favázas szerkezetű étteremben. A kapott tájékoztatóból kiderült, hogy a területre jellemző ételkülönlegességek közelebb állnak egy magyar falusi disznótor menüjéhez, mint a legendás francia konyhához, de túlságosan éhesek voltunk ahhoz, hogy update kategóriában kezdjünk el gondolkodni. Csiga nem volt az étlapon, mert éppen felszolgált, szerencsére sietett, így másfél óra alatt kényelmesen megebédeltünk. Megkóstolhattuk az egyik helyi specialitást, az általam csak „kicsi lorennek” magyarított diétás ételnek semmiképp sem mondható Quiche Lorraine-t (fő összetevői: szalonna, tojás, sajt, tejszín), kenyérrel egész tűrhető, de azt hazulról kell vinni, mert a pincérgyerek se angolul, se németül nem ért, sőt rövidlátó is, kínomban már mutogattam az üres kenyereskosárra, mire öt perc után leesett neki, mit is akarunk. Az elhúzódó ebéd miatt városnézésre nem maradt sok idő, de ezt pótoltuk a kirándulásunk következő állomásán, Strasbourgban. Annak ellenére, hogy csak néhány kilométerre van a német határtól - ráadásul a város neve is inkább németes, mint franciás hangzású - itt se mentünk sokra az idegennyelv-tudásunkkal. Vagy nem tudnak, vagy nem akarnak. Legendák keringenek a franciák sajátosan értelmezett hazafiságáról és nemzeti büszkeségéről, hozzánk is úgy beszéltek franciául az árusok, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy azt nekünk érteni kell. Mit tehet ilyenkor az ember? Beszél vissza magyarul (érezze magát ő is kínosan), majd a Magyar mutatóujj-francia szótár segítségével megszerzi a kiválasztott szuvenírt. Bármelyiket is választotta, egy közös mindegyikben volt: a gólya. Nőnek, fiatal lánynak lenni Elzászban nem életbiztosítás. Állandóan ott leselkedik (köröz) a veszély az ember feje fölött. Még a gótikus katedrális - hatalmas és gyönyörű, az embernek tátva marad a szája - tornyán is imitt-amott megjelent a vízköpők társaságában vidáman pihengető gólya szobra. A csonkán, befejezetlenül álló torony tetejéről pedig - 300 lépcsőfok megmászása után - olyan panoráma tárul az ember elé, amit csak egy szóval lehet jellemezni: fantasztikus. Nem maradhatott ki a város legszebb, legromantikusabb részének felkeresése sem. A Petit France, a várost átszelő csatornák menti épületek, egy pohárka rizling a középkori épületek árnyékában kárpótol mindenért, az ember már nem is bosszankodik amiatt, hogy egy kávét se tud kérni, hacsak nem a Sorbonne-on diplomázott. Csak a hippilány a szomszédos parkban ne énekelt volna olyan hamisan! Másnap újra várost néztünk, most a változatosság kedvéért vízen ringatózva, egy sétahajó fedélzetéről, amely az Európai Parlament épületéig meg se állt velünk. Hatalmas. A látogató szinte elveszik a folyosók, terek, magasba nyúló falak világában.  Ebéd után Bauer Edit EP-képviselő várt bennünket, megtekintettünk egy rövidfilmet az európai intézményrendszerek működéséről, beszélgettünk a politikáról, az EP-képviselők feladatairól, de fél szemmel végig a kivetítő monitorját lestük, várva, hogy végre helyet foglalhassunk az ülésterem erkélyén, ahonnan élőben követhettük a teremben zajló eseményeket. Eseményben pedig nem volt hiány. A parlament ugyanis aznap tárgyalta a Magyarországot elmarasztalni szándékozó, nagy politikai vihart keverő Tavares-jelentést, folyt a politikai adok-kapok, a szintén felszólaló Orbán Viktor miniszterelnök személyesen jött el Strasbourgba, hogy védje a mundér becsületét. Felszólalt az összes politikai „nagyágyú”, a híradóból, újságokból ismerős nevek a maguk hús-vér valójában voltak jelen: Schulz, Verhofstadt, Swoboda, a nagy ellenfelek, Cohn-Bendit és Reding asszony. Néhány hozzászólást követően felmerült bennünk a kérdés, hogyan kerülhetnek ilyen emberek is egy ekkora presztízsű intézménybe. Csalódottan, kissé keserű szájízzel távozik az ember, szerencsére mi, magyarok Pelikán József gátőr esete óta tudjuk, hogy az élet bizony nem habos torta.

   Az út hazafelé sem volt rövidebb. Késő éjjel, országhatárokon át zötykölődve az egy óra is többnek tűnik 60 percnél, az alvás reménytelen próbálkozás, a lelki békét csak az újvári uszoda – utazásunk végállomása – látványa adja meg. Megtörve bár, de boldogan: szép volt, jó volt, egy igazi élmény volt. 

Dózsa Roland