Gágyor József: Csúfondáros könyv

   Ha a népmesét valaki százszorszépnek, a népdalt rózsának, a népballadát harangvirágnak, a kiszámolót pedig ibolyának nevezné, vajon ti milyen névvel illetnétek a csúfolók egyes típusait? Én a csalán, bogáncs és kaktusz virágneveket ajánlanám. Az e könyvben közölt mondókák mindegyike valamilyen módon pellengérre állít, gúnyolódik, átvitt értelemben: csíp és szúr. Támadó, védekező vagy évődő szándékú mondókák ezek, olykor dallamos hangsúlyozással, esetleg dallammal. Bizonyos fokú gátlástalanság, szókimondás is jellemző rájuk. A gyermekkor költészetének egyik legfigyelemreméltóbb csoportját képezik. Érdemük, hogy fejlesztik a ritmusérzéket, megtanítanak játszani az anyanyelv szavaival. Kicsúfolják a jellemhibákat: a kíváncsiskodót, a kérdezősködőt, a hazudozót, a bőbeszédűt, a szószegőt, az árulkodót, a majmolót, a síró gyereket, a bámészkodót stb. Kiterjednek a feltűnő megjelenésűekre is: a kövérekre, a kopaszokra stb. Leleplezik a szerelmeseket, belekötnek a lányokba, fiúkba, menyecskékbe, öregasszonyokba. Nem kímélik az iskolai osztályokat, sőt tanítókat, tanárokat sem. Felfigyelnek a cigányok életmódjára, szokásaikra, kigúnyolják a katonákat, a futballistákat, a vesztes csapatokat. Az állatvilág néhány képviselőjéhez is bosszantóan szólnak. Csúfolódásra jó alkalom az evés, ívás, érkezés, távozás is. A beugratások szintén jó lehetőséget adnak egymás csúfolására. A csúfolók némelyike - főleg a falucsúfolók egy része - akár dicséret is lehetne. A lakosok munkaszeretete, talpraesettsége, kereskedelmi szelleme tűnik ki belőlük. A falucsúfolók minden sorának megvan a maga néprajzi háttere, oka, története. Egyik-másik sorból ez a történet magyarázat nélkül is kiviláglik. Néhány csúfoló külön értékét képezik a nyelvjárás finom ízei. Óriási változatosságúak a névcsúfolók, ezek gyakran igen durvák is lehetnek. Könyvünkből a túlságosan durva csúfolókat kihagytuk, esetleg szépített változatukat közöljük.