Ötödik alkalommal vettem részt az esztrádcsoportok immár tizenhetedik seregszemléjén Nagyfödémesen. A program műfajon belül az idén is rendkívül változatos volt, s hozzáteszem, színvonalát tekintve is jó.
Jó volt látni, hogy a több éve kitartóan dolgozó csoportok mellett vannak csapatok, amelyek munkájában egyre több fiatal vesz részt, sőt, mi több, olyan is akadt, amely szinte teljes egészében megújult, s mindjárt az elején olyan lendülettel látott munkához, hogy rendezőjük, Száraz Erzsébet tapasztalatainak köszönhetően átütő sikert aratott. A zsűri a fesztivál győzteseivé emelte őket. Idén a korábbi évfolyamokhoz képest kevesebb csoport mutatkozott be, részben azért, mert nem készültek el az előadásokkal, de ennek ellenére, a négy, versenybe benevezett csoport színvonalas, élményszámba menő előadását tekinthette meg a közönség. Működik a környéken a diószegi Csemadok Hahota színjátszó csoportja is, ők az idén egész estét betöltő színdarabot mutattak be, s ez műfajilag nem illeszkedett a fesztivál versenyfelhívásának feltételeihez. De működik Tallóson és Nemeskajalon is esztrádcsoport, akik objektív okok miatt az idei fesztiválon nem tudtak részt venni.
A legnagyobb meglepetést a teljesen megfiatalodott és újjáalakult helyi Mákvirágok esztrádcsoport szerezte, akik friss és lendületes műsorukkal, tánc, jelenet és ének számokkal és mindezt kiválóan összefogó konferansziészöveggel tették kerekké és egységessé műsorukat. A fesztiválnak helyet adó nagyfödémesiek két év kihagyás után újra bizonyították, hogy a Csemadok helyi szervezete legfiatalabb tagjai valódi csapatszellemet tudtak kialakítani, és első nekifutásra képesek voltak egy olyan produkciót létrehozni, melyben szemet gyönyörködtető táncokkal, élvezetes jelenetekkel, színvonalas énekléssel tették élvezetessé a közönség számára műsorukat.
A versenyben részt vevő csoportokon kívül az idén versenyen kívül két magyarországi vendégegyüttes is bemutatkozott Nagyfödémesen. A veszprémi Alig Színpad és a pécsi Iparos Szakkör. Ezekkel a csoportokkal a nagyfödémesiek több éve gyümölcsöző kapcsolatot tartanak fenn, és ezen csoportok vezetői és rendezői már hagyományosan részt vesznek a fesztivál zsűrijének munkájában is.
A versenyző csapatok közül a vágkirályfai Féktelen Komédiások arattak osztatlan sikert kiváló színészi alakításokkal megformált jeleneteikkel. Ősszel Szepsiben és Buzitán megrendezésre kerülő Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválra a nagyfödémesieken kívül ők is meghívást kaptak.
Már hagyományos résztvevője az esztrádcsoportok területi szemléjének a felsőszeli Bulibicska csoport, amely a tizenhét év alatt minden alkalommal résztvevője volt a seregszemlének. Az idén, ha kissé megújult tagsággal is, de eredményesen mutatkozott be. Rajtuk kívül a versenyben részt vett még a vezekényi Görbe Tükör színjátszó csoport, akik már hagyományosan közösségük életét próbálják karikírozni a saját maguk által írt és szerkesztett műsorral.
Az idei kevesebb fellépő ellenére, a csoportok erős életjelet tudtak adni a Galántai járás magyar közösségeinek színházszeretetéről és alkotókedvéről. Mindehhez nagyban hozzájárult a szervezők, elsősorban a Csemadok galántai járási szervezete vezetőinek, valamint a nagyfödémesi művelődési ház dolgozóinak mintás vendégszeretete és gondos odafigyelése.
Havasi Péter
Az Esztrádcsoportok Területi Seregszemléjén elnyert díjak
1. a legjobb női alakításért díj: Deák Erika, Felsőszeli
2. a legjobb férfi alakításért díj: Lelovics Győző, Vágkirályfa
3. a legjobb epizód szereplő díja: Bóžing Tibor, Vezekény
4. a legjobb színész páros díja: Hobot Erika és Hobot Csaba, Vezekény
5. a kiemelkedő színészi teljesítményért díj: Vince Mónika, Vágkirályfa
6. az ígéretes tehetség díja: Berta Viktória, Nagyfödémes
7. a kiváló énekes teljesítményért járó díj: Svarda Nikolas, Nagyfödémes
8. a kiváló énekes teljesítményért járó díj: Molnár Rita, Felsőszeli
9. a kiváló táncteljesítményért díj: nagyfödémesi Mákvirágok
10. a közösségszervező művészeti munkáért díj: Száraz Erzsébet, Nagyfödémes
11. a kiváló zenei teljesítményért díj: Bendő Zenekar, Felsőszeli
12. teljesítményével kiérdemelt:
III. helyezésért járó elismerés: Bulibicska, Felsőszeli
III. helyezésért járó elismerés: Görbe Tükör, Vezekény
II. helyezésért járó elismerés: Féktelen Komédiások, Vágkirályfa
I. helyezésért járó elismerés: Mákvirágok, Nagyfödémes
13. a Falusi Színjátszó- és Esztrádcsoportok Országos Fesztiváljára meghívott együttes nagyfödémesi Mákvirágok és a vágkirályfai Féktelen Komédiások
14. a területi seregszemle vándorserlegét nyerte: vágkirályfai Féktelen Komédiások