A rovásemlékek időrendi bemutatását most egy kis gyermek születésének alkalmából megszakítjuk, mert ez a kis gyermek Jézus, akinek születése a kereszténység legnagyobb ünnepe.
Fehér Mátyás Jenő (1913-1978) domonkos rendi szerzetes, hitoktató, történész, rovásírás kutató 1942-től a kassai püspökség könyvtárosa és levéltárosa volt. A Kassai Dóm kódex- és ősnyomtatvány gyűjteményében talált egy utalást, mely szerint a közeli Miszlóka plébániájára került egy fontos iratgyűjtemény a domonkos rend történetéről. Fehér megtalálta a rossz állapotban lévő kéziratot, melyet Kassai Kódex-nek nevezett el. Ebben olvasható, hogy Krisztus előtt élt őseink hitvilágában is legnagyobb ünnep a Karácsony volt és ennek az ünnepnek jellegére a karácsony szó utal, amely kerecsensólymot jelent. A téli napforduló idején őseink összegyűltek, ekkor röptették fel először a levegőbe a fiatal kerecsensólymokat.
Néprajzi és történelmi művekben kutattam, fenn maradt-e valamilyen formában ez a szokás? Tarisznyás Márton Gyergyó történeti földrajza című könyvében találtam rá a kerecseny ünnep maradványaira a Ditrói madáreresztés című fejezetben. A népszokás szerint a gyerekek Karácsony előtt sok verebet fognak, majd az éjféli misén a templomban szabadon eresztik őket. Ez a szokás még 1912-ben az új templom felszentelése idején is élt. Madármise elnevezéssel Székelyszentkirályon is fennmaradt. A Kárpát-medence néprajzi egységét bizonyítja, hogy Mikszáth Kálmánnak Az én pohárom című elbeszélésében is olvashatjuk, hogy Palócföldön is szokásban volt: „Istenem, milyen szép egy éjféli mise falun, s milyen rejtelmes és kisérteties,dermedt szárnyú verebeket eresztenek ki a templomban. Lucaszéket hoznak a babonás emberek …” Dúcz László író és solymász is említi: „Ennek a szokásnak pogány, de kereszténnyé alakult változatával még ma is találkozhatunk, például Mátraverebélyen, ahol az éjféli misén karácsonykor a templomban énekesmadarakat engednek el.”
Áldott, boldog, békés Ünnepet kívánok szeretettel: Friedrich Klára