Felejthetetlen múltidéző napok

   Szeptember végén a Megbecsültek útra keltek, hogy megismerjék Szlovákia keleti régióját, valamint a kárpátaljai magyar múltat és jelent.

   Az első nap a Betléri Andrássy kastély varázsolt el bennünket, majd Kassa volt királyi város dicső múltjával ismerkedtünk. Imát mondtunk a szeretteinkért a Szent Erzsébet székesegyházban, ahol leróttuk tiszteletünket II. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona és a fejedelem idősebbik fia, valamint Rodostóban elhunyt társai síremlékénél. Meghallgattuk a szökőkút csodás harangjátékát az éjjeli megvilágításban, megtekintettük Orbán tornyát… Néhányan még Márai házát is felkeresték.

   Másnap egy rövid rögtönzött osztálytalálkozó után - a szálloda igazgatója volt galántai gimnazista - útrakeltünk Felsőnémetibe.

   Kilépve az Európai Únióból egy igazi időutazás kezdődött, melyben egy élő enciklopédia, nevezetesen Horkay Samu bácsi volt a kisérőnk. Elmondhatatlanul sokat tanultunk tőle az együtt töltött nap alatt.

   A táj ismerős volt, azonban a sok Lada, Volga és Uvaz füstös kipufogója számunkra már egy rég letűnt kor emlékeit hozta felszínre. Előjött az elhalványult orosz nyelvtudás és bizony a buszban vidám hangulatban felcsendült pár régi orosz dal is.

   Az első kárpátaljai napon Ungvár-várát hódítottuk meg, és magát a várost is bejártuk. A Püspöki Palotába is betérhettünk, ahol nagy meglepetésünkre a szlovákiai származású, immáron több mint húsz éve Kárpátalján élő görögkatolikus püspök személyesen üdvözölte kedves szavakkal a Megbecsülteket.

   Másnap egy hosszabb útra indultunk. Kárpátalja legnevezetesebb történelmi műemlékében, amely jelentős szerepet játszott a magyar történelemben, a Munkácsi vár minden egyes zegzugában, termében, még a levegőben is érezni lehetett Zrínyi Ilona és a kis Ferkó, a későbbi Fejedelmes urunk, II. Rákóczi Ferenc jelenlétét. Zrínyi Ilona hősies várt védő helytállásáról a városban is sok-sok emlékmű tanúskodik, de Petőfi nagy költőnk is sok helyütt megfordult errefelé.

   A Szavolyi Emlékparkban, amely az 1944 novemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a málenykij robot elszenvedőinek állít emléket, megemlékeztünk a sok, főképpen magyar ajkú ember kínszenvedéseiről, és közösen elénekeltük a Szózatot. Az ember szíve összeszorul a fekete márványtáblák előtt, itt minden név egy tragédia, amit át kellett élniük családok ezreinek Kárpátalján.

   A Vereckei-hágó kátyúkkal gazdag útján felverekedve megkoszorúztuk a szebb időket is megélt Milleneumi emlékművet, majd Árpád vezér és népének fárasztó, már-már emberfeletti hágón történő átjutásukra és vándorlásaikra gondolván elénekeltük közösen a Magyar Himnuszt. Galícia szerény falvai között haladva megmosolyogtuk a csillogó-villogó pravoszláv templomok tornyait, melyek éles kontrasztban állnak a környező tájjal, fával fűtött kunyhókkal. Megbizonyosodtunk róla, hogy az Uvaz-teherautó még most is kitűnően átjut bármily nehéz terepen.

   A Magyar Királyi Honvédség a 2. világháború előtt Árpád-vonal néven védelmi vonalat épített ki a Kárpátokban. Az általunk megtekintett felsőgerebeni alagútrendszer bázisul szolgált azoknak a katonáknak, akik a fenti géppuskafészkekben vagy a futóárkokban teljesítettek szolgálatot. Rendkívüli érzés volt végighaladni ezen a kétszintes rendszeren, amely egyedülálló Európában, és a szovjeteknek soha sem sikerült rohammal elfoglalniuk.

   Az utolsó napon Beregszászon búcsúztunk feledhetetlen idegenvezetőnktől. Ebben a nyüzsgő kisvárosban éreztük a legmarkánsabban a magyar nyelvű kisebbség jelenlétét, és örömmel olvastuk a számunkra ismerős latin betűket. Meglepő volt látni a központi sétálóutcán elhelyezkedő magyar tanítási nyelvű II. Rákóczi Ferenc Egyetem épületének homlokzatán elhelyezkedő régi magyar címert és feliratot. Úgy tűnt, hogy itt ez senkit sem zavar…

   Kárpátaljai újonnan szerzett barátaink kérésének eleget téve engedtessék meg, hogy ezúton is tudassuk minden kedves olvasóval, hogy Kárpátalján nincsen háború, Kárpátalja biztonságos hely, és örömmel várja a magyar történelemre szomjazó turistákat.

   Felemelő, sokszínű, elképesztő, csodálatos, de mindenekelőtt elgondolkodtató és már-már kötelező uticél valamennyi (nem csak) felvidéki magyar számára!

   
  Kedves szépkorú barátaink. Következő kirándulásunk októberben Tatára vezet majd. November 11-ére pedig bált szervezünk a Megbecsültek Társaságának tagjai számára. A bálon találkozhatnak régi barátaikkal, illetve a kirándulások és más rendezvényeink alkalmával újonnan megismert társaikkal. Hívják meg ismerőseiket, barátaikat is, legyen ez egy olyan est, amikor mindannyian feltöltődünk, amikor együtt élhetjük át az élet apró örömeit.

Fodor Szilvia