Jövőre lesz hatvan éve, hogy az év végén Losoncon találkoztak az egykori Csehszlovákia legjobb magyar népművészeti együttesei, csoportjai, hogy bemutatót tartsanak az országban élő magyarság gazdag népművészeti hagyományaiból.
Alig fél év múlva, Zselízen a Schubert parkban, az Esterházy kastély alatti tisztáson felépített színpadon elkezdődött a kialakulási folyamata egy olyan kulturális fórumnak, mely azután évtizedeken keresztül nélkülözhetetlen részét képezte a felvidéki magyarság kulturális életének, óriási tömegeket vonzott és főleg a néptáncmozgalomban rendszeres munkára, tevékenységre serkentette a kisebb- nagyobb együtteseket, melyek közül több hamarosan kimagasló eredményt ért el a különböző hazai országos megmérettetéseken, és ezzel fellépési lehetőségekhez jutott a nemzetközi fesztiválokon, seregszemléken.
Az Országos Népművészeti Fesztivál keretében megvalósított versenyeknek, az azokon rendszeresen jelenlévő kiváló szakembereknek köszönhetően, az egyes régiókban az együttesek vezetői kiváló szakmai műhelyekben leshették el a szakma értőitől a szomszédos népek, majd fokozatosan az egész Kárpát-medence csodálatos táncait.
Eredményekben gazdag csaknem négy évtizedet követően sok más mellett a néptáncmozgalomban is változásokra került sor, és bizony sok esetben a vízzel a magzat is ki lett öntve, és Zselízen is megszakadt az Országos Népművészeti Fesztiválok folyamata.
Egy hosszabb pihenő és a kétszeri nem a legsikeresebben megvalósított próbálkozás után a Csemadok országos vezetése vándorfesztiválként próbálta a seregszemlét megrendezni az ország egyes nyugati régióiban. A bősi, majd a martosi kitérő után fél évtizede érkezett az ONF Deákira, és a „halotti beszéd” falujában megpróbált gyökeret ereszteni.
Az eltelt öt év folyamán, az eddig lebonyolított öt fesztiválon 70 hazai néptáncsoport,13 külföldi néptánc- és népművészeti együttes, 37 hazai népdalkör, népzenei együttes közel félezer szervező közreműködésével bizonyította, hogy elsősorban „műveli és nem magyarázza a csodát”.
Az idén hatodik alkalommal Deákin zajló, immár 49. ONF rendezvényein örömmel fogadjuk a fesztiválra bejelentkezett 19 hazai gyermek- és felnőtt néptáncegyüttest, valamint a további 10 külföldi és hazai vendégegyüttest, hogy a közel száz lelkes közreműködővel egyetemben vasárnap átadjuk az eseményt, az Országos Népművészeti Fesztivált a szülővárosnak, Zselíznek, hogy a két emberöltőt megélt rendezvény hazakerüljön a Garam-mentére, Zselízre, az Esterházy kastélyt magába foglaló Schubert park naptól és esőtől tömegeket védő ősi fáinak árnyékába.
Kívánjuk, hogy a város fogadja be a rendezvényt, kívánjuk, hogy a fesztivál legyen a Garam-mente, a régió, az egész járás igazi örömünnepe, kívánjuk, hogy a szakma is újból magáénak érezze az Országos Népművészeti Fesztivált, az azon való szereplést, fellépést tekintse megtisztelésnek.
Köszönet Deáki, sok sikert Zselíz!
Mézes Rudolf, a Csemadok országos alelnöke