Ön most a régi weboldalunkat nézi (Archívum).  VISSZA AZ ÚJ WEBOLDALRA
Februári kirándulás Budapesten

Februári kirándulás Budapesten

2024. október 14., hétfő | Ma: Helén (HU), Boris (SK)
Szervezetek, csoportok Vissza
Címlap > Szervezetek, csoportok > Februári kirándulás Budapesten
Februári kirándulás Budapesten 2017. április 03. hétfő, 13:06
Februári kirándulás Budapesten

   A nagy érdeklődésre való tekintettel a februári hónapban 2 kirándulást is meg tudtunk valósítani. Úticélunk mindkét alkalommal Budapest volt. Kellemes sétát tettünk a Halászbástya környékén, megcsodáltuk a Mátyás-templom szentélyét, főoltárát, orgonáit és kápolnáit, valamint az ólomüveg ablakokat, és leróttuk kegyeletünket III. Béla király sírjánál. Szépkorú barátainkat szakavatott idegenvezetők ismertették eme fontos templom történelmével és az évszázadok során elszenvedett viszontagságokkal.

   A finom ebéd után utunkat a Nemzeti Színház felé folytattuk, ahol már várt ránk a színház túravezetője, hiszen ezúttal nem csak az előadást láthattuk, de egy kis körbevezetés mellet a Magyar Nemzeti Színház kalandos múltjába is betekintést kaptunk. Olyan helyeken járhattunk, ahová nem mindenkinek van belépése!

   Mindkét kirándulásunk alkalmával más-más előadást tekinthettek meg a velünk utazó szektorúak. Február 9-én a „Tóth Ilonka” c. színpadi tanúságtételt tekinthettük meg Bodrogi Gyula, Bánsági Ildikó, Vojt Ági, Mécs Károly és mások közreműködésével, mely az 1956-os eseményeknek állít emléket. Február 20-án a klasszikusnak számító Liliomfi került terítékre, ahol, a stúdió előadás által nyújtott közelség révén, szó szerint mi is belekóstolhattunk a színdarabban szereplő zenészek vacsorájába. A pörgős és vidám előadást követően hazafelé vettük utunkat.

   Szép idő és jókedv jellemezte mindkét kirándulási napot, ahonnan tartalmas színházi élménnyel térhettünk haza. Találkozunk legközelebb a Gödöllőre szervezett kirándulásunkon, ahol a királyi kastélyt és az esztergomi bazilikát látogatjuk majd meg. A kirándulásra ugyan csak 2017. március 23-án kerül sor, de már most nagyon sok a jelentkező.

Ha Önnek is kedve támadt velünk tartani, keressen meg minket irodánkban naponta 9:00 - 15:00 közt /Galántai Városi Könyvtár épülete, Béke tér (Mierové námestie) 4., 1. emelet, 10-es ajtó/, telefonon: 0905/30-38-60 vagy Facebook-oldalunkon.

Sok szeretettel várjuk egész éves programajánlónkkal!

Horváth Judit
 

Szépkorúak Budapesten...

   A Megbecsültek Társasága 2017. február 9-én a szépkorúak részére kirándulást szervezett, ezúton Budapestre. Úticélunk színházlátogatás és a Mátyás templom megtekintése volt.

   Az égiek is nekünk kedveztek, mert gyönyörű napsütéses időben sétálhattunk Budapest utcáin. Többek közt megcsodálhattuk a Mátyás templomot, a Halászbástyát és a szépséges Nemzeti Színházat is. Nagy élmény volt az autóbusz ablakán kitekintve a budapesti panoráma, a Duna, a hidak és a világ legszebb parlamentje. A templomba belépve érződött a fenséges templomi légkör, elénk tárult népünk történelme a török időktől napjainkig.

   A Nemzeti Színházban a Tóth Ilonka című színdarabot néztük meg, mely az 56-os események hátborzongató következményeit, hazugságait mutatta be, Tóth Ilonka, medika esetén keresztül.

   Meggyőződésem, hogy erről a kirándulásról mindenki lelkiekben gazdagodva tért haza.

   A szépkorúak nevében köszönöm a Megbecsültek Társasága szervezőinek, hogy fáradtságot nem ismerve végzik ezt a nemes feladatot, mely által szebbé teszik az idős emberek életét.

özv. Takács Lászlóné, Negyed

Galéria
Előfizetés
Megrendelem a TERRA Hírújságot
0,50 € x 12 szám = 6 €/év
Aktuális számunk

Aktuális számunk

TERRA Hírújság VIII. évfolyam 4. száma

Rólunk
Tisztelt Olvasó! Üdvözöljük a TERRA Hírújság honlapján. Regionális, Mátyusföld magyarok lakta településein terjesztett hírújság vagyunk, amely a Rólunk, nekünk mottónak megfelelve végzi munkáját. Terjesztői hálózatunk segítségével havonta 30 település 5000 otthonába juttatjuk el lapunkat. A TERRA Hírújság magyar nyelven jelenik meg. A szűkebb régió közéletének történései, a sport, a kultúra eseményeinek ismertetése mellett jogi, egészségügyi, kertészeti tanácsadó szolgálja az olvasót. Mindezek mellett célunk régiónk neves személyiségeinek… Bővebben
Támogatók
Partnereink
További partnereink
Max.: 5 MB (doc, pdf)