Erdélyi Gabriella, a tallósi edző

Mesélj kicsit magadról, mióta kézilabdázol? Egyetemi éveid alatt is ugyanolyan intenzitással űzted ezt a sportot, vagy kénytelen voltál kompromisszumot kötni?

   Nem sok mindenkinek adatik meg, hogy 31 évesen még mindig versenyszerűen élvezheti a hobbiját. Emlékszem, mikor felvételizni mentem a Komenský Egyetem Pedagógiai Karára, megkérdezte az egyik docens, hogy arról a Nyárasdról származom-e, ahol ilyen magas szinten űzik a kézilabdát. Nagyon meglepődtem és hihetetlenül büszke voltam. Amikor olyan kicsi voltam, mint most az én kislányaim, akkor élte fénykorát Nyárasdon a kézilabda. Az egyetemi éveim alatt is mindig edzésre jártam, amikor csak lehetett. A meccseinket izgalommal vártam és éltem át. Igyekeztem minden tudásomat, erőmet és ügyességemet a játékba fektetni. Miután német szakos tanító néni lettem, s a fővárosban kaptam munkát, nem tudtam annyi időt a kézilabdára fordítani, amennyit szerettem volna, de edzésekre továbbra is jártam. Közben a csapattársaim is évről évre fogytak. S azt vettem észre, hogy a tréningeken nálam 5-6 évvel fiatalabb lányok edzenek. Az edzőnőm, Lelkes Zsuzsanna, aki 7 éves koromban vezetett be a kézilabda rejtelmeibe, az utánpótlással mindig törődött. Miután néhány lány szintén nem adta fel a kézilabda szeretetét, 2012-ben újra indítottuk a női csapatot. Míg a fővárosban dolgoztam, elvégeztem a Komenský Egyetem Testnevelői Karán az edzői szakot. Akkor még nem gondoltam arra, hogy nekem is lesz egy igazi csapatom, amelyet én edzhetek.

Hogyan kerültél Tallósra?

   Hogy is kerültem ide. Én? Nyárasdról? Az egyik kislány anyukája szólított meg az egyik edzésen, hogy lenne-e kedvem Tallóson kézilabda csoportot alakítani lányok részére. Mivel szinte mindenhol a fociőrület van, gondoltam, egy csajos buliban benne vagyok, így hát elvállaltam, örömmel és kétségekkel. Talán jobban izgultam az első órán, mint a lányok. Miután a 11 lány lelkesedése nagyon meggyőzött, szertefoszlott minden félelmem és kétségem. Mindenképpen szeretném megtanítani a lányokat kézilabdázni, növelni bennük a kitartást, és szeretnék velük kiváló eredményeket elérni.

Úgy tudom, hogy a lányok tavaly már részt vettek egy versenyen. Milyen alkalom volt ez és hogy érezték magukat a lányok?

   Az első torna, amire a lányokat tavaly elvittem, a nyárasdi Polgármester Kupa volt. Ezt a kupát először rendeztük meg falunk 900. évfordulójának tiszteletére. A tornát a női csapatunk szervezte, de azt szerettem volna, hogy az én lányaim is bemutatkozzanak. Éljék át a lányok mindazon örömöt, izgalmat, amit a kézilabdázás nyújthat. Azt hiszem, sikerült. Láttam az arcukon a boldogságot, az elszántságot. Átélhették, hogy milyen hevesen is dobog a szívük a pályán. Két csapatot alkottam a lányokból, hogy mindenki játszhasson. Ebben a korban a lányok még csak szivacskézilabdával játszanak.

Tavaly februárban 11 fővel indult a csoport. Az idei tanévben maradt ez a felállás?

   Az új tanévben 2 elsős kislány és egy negyedikes lány csatlakozott hozzánk. Így mára 14-en vagyunk. Egy csapatra való. Nagyon örülök ennek. Remélem, hogy a lányok kitartása, szorgalma, hite és a kézilabda iránti szeretetük megmarad. Szeretném őket további versenyekre is elvinni, de ehhez heti kétszeri tréningre lenne szükség, hogy a megszerzett képességük még tovább fejlődjön és igazi játék legyen belőle.

   Szeretem ezeket a lányokat. Szeretek velük lenni, mert igyekeznek, akarnak és tudom, hogy a szívükbe zártak. Szívvel-lélekkel dolgoznak, s ez egy edző számára a legszebb érzés.

Ondrejkovič Beáta