Mert mindenhez kell egy jó hely!
A bevásárláshoz egy jó hentes és jó piac,
a könyvvásárláshoz egy jó könyvesbolt,
a színházlátogatáshoz egy jó színház.
Női találkozásokhoz, csevegéshez, divatbemutatóhoz talán egy Divatos Délután.
Szarka Zsuzsát gimnazista kora óta ismerem, amikor az országos vers-és prózamondó versenyre Hajnóczy Péter: A latin betűk c. novellájával készültünk. Zsuzsa azóta Nádszegen lett pedagógus, majd iskolaigazgató. Egyszer csak meglepődve hallottam, hogy divattervező lett. Erről a munkájáról beszélgetek most vele.
Miért éppen Nádszegen kapott helyet a Divatos Délután?
Egyszerűen azért, mert itt lakom. Ahogy férjhez mentem, ide költöztem Galántáról és itt lakunk négyen a családommal. Szeretek itt élni. Sok éve már, hogy részt veszek a falu kulturális életének szervezésében és amióta a divatszakmában dolgozom, elhatároztam, hogy csinálok egy női klubot.
Szükség van rá. A hölgyeknek is kell egy jó hely, ahová időközönként elmennek, meghallgatnak egy jó előadást, beszélgetnek a barátokkal, ismerősökkel, látnak néhány szép dolgot, és feltöltődve hazamennek a családjukhoz.
Nagyon sok nő nehezen viseli azt a rengeteg elvárást, amit a mai társadalom támaszt feléjük.
Egy jó divattervező, öltözködési tanácsadó ezen is tud segíteni. Tapasztalatból mondom mindezt. Nem gondoltam volna, hogy a munkámnak ilyen része is lesz. A novemberi Divatos Délután vendége Dr. Strédl Terézia: Kit látunk a tükörben c. előadása volt, nagyon tetszett a hölgyeknek. Természetesen az uraknak is, akik ugyan lényegesen kevesebben voltak, de örömmel jöttek és nem bánták meg, hogy elkísérték a feleségüket.
Budapest, Brüsszel, Kassa, Fülek, Szenc, Dunaszerdahely, Győr, most legutóbb Pécs. Csak néhány hely, ahol már megfordultál, mint tervező. Milyen céllal is?
A ruhatervezés mellett kiállításokat és divatbemutatókat is szervezek. Mindig oda utazom, ahová éppen hívnak. Az elmúlt 4 év alatt, amióta fő foglalkozásként csak ezzel foglalkozom, született néhány kollekció. Ezeket vagy kiállítom - hangulatos díszletekkel hagyományos próbababákon vagy divatbemutatót szervezek. A divatbemutató mindig nagy élmény. A közönségnek és a manökeneknek is. A manökeneket mindig helyben választom. A brüsszeli parlamentben sem volt ezzel gond. Még Deutsch Tamás asszisztens hölgye is szerepelt a kifutón. Az itthoni divatbemutatókon mindig van egy Privát Kollekció, amelyen bevállalták a modellkedést a vevőköröm hölgy tagjai. Őket szeretem a legjobban. Igazi hús-vér nők, akik a kifutóra kivirulnak. A legfiatalabb a bemutatókon 3 éves volt, a legidősebb hölgy 62.
Mi készül a Divatos Délután után a Szalag Zsinór Design háza tájékán?
Éneklőcsoportok és hagyományőrző csoportok fellépő ruháit készítjük Nagymácsédra, illetve Farkasdra. Nagyon szép munka a viseletek vagy viselet jellegű ruhák készítése egy-egy település részére. Sok csoportnak, borlovagoknak, énekkarnak készítettünk már színpadi ruha. A nádszegi Nádos néptánccsoport ruhái is a Szalag-Zsinór Designtól valók.
Van most egy szépséges magánmegrendelésem is. Egy felvidéki lány, aki már Franciaországban lakik a vőlegényével, jövőre házasodni fognak. Hozzám jöttek el, hogy elkészítsük a menyasszonyi és menyecskeruháját. Lassan az 1. ruhapróbára jönnek, már alig várom!
Készülök a tavaszi évadra, kollekcióval és Divatos Délutánnal is, a férfiaknak készül egy jópofa kollekció, a Borivóknak való.
Most viszont a karácsonyra készülök a családommal és egy Fenyőruhával az ünnepi dekorációhoz. Ezzel kívánok Neked is és a kedves olvasónak áldott, békés ünnepeket!
-szf-
Fotó: Seszták Csaba